Szentek esetében megesik, hogy a legenda keveredik a valósággal, főleg, ha csaknem másfél évezredes történetről van szó. Szent Vendel esetében még az is bonyolítja a helyzetet, hogy legendái a XV. század elején keletkeztek, 800 évvel halála után.
Bíborban született, de feladta a koronát
Írországban született a VI. század elején azokban az időkben, amikor a kereszténység még igencsak elszórtan éreztette hatását ezen a Rómából nézve a világ végén elhelyezkedő területen. Valószínűleg hitesnek tekinthetjük a tényt, hogy Vendel egy törzsfő fia volt, azaz herceg, vérbeli “királyfi”.
Igen korán jelét adta jámborságának, erősen vonzódott a keresztény műveltség és a papság iránt. Apja persze ezt nem nézte jó szemmel, ezért hogy a figyelmét elterelje, elvonja a “káros tanoktól”, nyájai őrzését bízta a fiúra. Ám szándéka fordítva sült el. A juhokkal töltött magányos órák, napok, hónapok alatt megérlelődött benne a szándék a visszavonultság, a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés után.
Nem is tétovázott sokáig, hat ifjúval elhatározta, elzarándokol Rómába, majd a Szentföldre. A kereszténység fővárosába el is jutottak, ám tovább nem mehettek, a perzsák és arabok támadásai 614-ben elpusztították a zarándokhelyeket. A kis csapat így elindult hazafelé, ám Vendelben oly erőssé érett a remeteség iránti vágy, hogy nem folytatták az utat, Triertől félnapi járóföldre megtelepedtek az erdőben.
![Mint a mesében: koldusnak állt a királyfi 1 Szent Vendel, a pásztorok védőszentje. Lábánál a korona a visszautasított királyságot szimbolizálja (Wikipedia)](http://24.hu/app/uploads/2016/10/szent-vendel.jpg)
Dolgozz inkább, koldus!
Napjaik szigorú böjttel, imádsággal telt, hajlékuk egy kis viskó volt. Hogy mégis életben maradjanak, néha koldulniuk kellett. Egy ilyen alkalommal egy gazda csúnyán megszidta Vendelt: kéregetés helyett dolgozna inkább, és ne az emberek segítségét várja, hanem inkább ő segítsen másokon!
Szíve viszont remetecellája után sóvárgott olyannyira, hogy Isten angyalai nyájával együtt felemelték, és elvitték a cellájához, ahol botját a földbe szúrva fakasztott vizet az állatoknak. Gazdája épp arra lovagolt, keményen számon kérte az ifjút, miért vitte olyan messzire a nyájat. Vendel erre megígérte, kellő időben otthon lesz.
A pásztorok védőszentje
És úgy is volt. Mire a gazda lóhalálában hazaért, ott találta Vendelt a nyájjal együtt. Ekkor értette meg, hogy a remeteség nem munkakerülést jelent, így elbocsátotta, éljen úgy, ahogy neki kedves. Visszatért hát az erdőbe, ahol hamar kiérdemelte a körülötte megtelepedett remeték tiszteletét: elöljárójukká választották, kolostort emeltek, és apátjukká választották Vendelt. Így halt meg 617-ben.
Szent Vendel tisztelete a XVI-XVIII. század között élte virágkorát szerte Európában. A pásztorok és a háziállatok védőszentje, gyakran így is ábrázolják: juhászként, lábánál állatokkal, kezében rózsafüzérrel. A visszautasított királyság szimbólumaként gyakran látunk az ábrázolásokon lábánál koronát.