Tudomány

A NASA egymilliárdért kideríti a Végső Választ

A NASA egymilliárd dollárért kívánja megfejteni az emberiség eredetét.

A NASA újabb komoly programba fogott, melynek célja, hogy a nemsoká errefelé kolbászoló Bennu nevű aszteroidát megmintázza. Az egymilliárd dolláros programtól a szakemberek azt várják, hogy választ kapunk arra a kérdésre, mégis honnan jöttünk.

AZ OSIRIS-REx (Origins-Spectral-Interpretation-Resource Identification-Security-Regolith- Explorer) nevű űrhajó megközelítené a Bennut, mintát venne belőle, majd pedig 2023-ban visszatérne a Földre, hasznos rakományával együtt. Az időbeosztása egyébként úgy néz ki, hogy kilövése után 3 évig utazna, mire eléri az 1999 RQ36-ot, és hat hónapon keresztül végezné a mintagyűjtést. A Bennu átmérője nagyjából 580 méter, tehát nem túl nagy felület, ám arra bőven elég, hogy a belőle vett mintával átfogó képet kapjunk a naprendszerünkről.

Főleg azért fontos mindez, mert az aszteroida szénben gazdag, ami az életet alkotó organikus molekulák számára elengedhetetlen, és mivel az már korábban is kiderült, hogy ezek az égitestek tartalmaznak ilyen molekulákat, a kutatók azt remélik, hogy a minden eddiginél nagyobb mintából eddig rejtett ismeretekre bukkanhatnak. A kilövésre szeptember nyolcadikán kerül sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik