Tudomány

Végleg elbúcsúzik a kalandos kínai holdjáró, a Jáde Nyúl

Befejezte küldetését a Jáde Nyúl, a kínai holdjáró. A szerkezet elképesztő, 30 hónapos misszión van túl.

A Jutu holdjáró – vagy más néven a Jáde Nyúl – nevét a kínai folklór egyik figurájától, a Holdon élő nyúlról kapta. A szerkezet 2013 decemberén landolt az égitesten, a Csang-o 3 szondával. A következő hónapok igen rázósan teltek, a holdjáró nehezen viselte a helyi hideg éjszakákat, meghibásodott, míg végül élőben közvetítette saját halálát.

A történet azonban nem ért véget, Jutu ugyanis váratlanul feltámadt, és ismét jeleket kezdett küldeni. Korábban már a média és az állami szervek is temették a gépet, a csoda után azonban igazi hőssé vált a kis szerkezet.

A Jáde Nyúl nem adta fel. Bár ezután is akadtak technikai problémák, a holdjáró végül elképesztő utat tett meg. Noha eredetileg három hónapos küldetésre szánták, végül új rekordot állított fel a leghosszabb missziót teljesítő holdrobotként – igaz, egy darabig mozgásképtelen volt.

A 30 hónap alatt a Jutu rengeteg fontos információt szerzett az égitestről, így a kutatók bepillantást nyerhettek a helyi geológiába, sőt, egy újfajta holdkőzetet is felfedeztek.

Kalandos küldetésével a Jáde Nyúl sok rajongót szerzett magának, most viszont eljött az ideje, hogy végleg elbúcsúzzon a földi irányítástól.

(Via: Motherboard)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik