A későbbi Szent Gellért püspök egy gazdag velencei kereskedőcsalád fiaként látta meg a napvilágot Giorgio Sagredo néven 980 körül. Gyermekként súlyos betegségbe esett, szülei a Maggiore-szigeti bencés kolostorba adták, és megfogadták, ha Isten megkíméli az akkor öt esztendős gyermek életét, az ő szolgálatába adják. Így lett Giorgio szerzetes.
Nevét édesapja tiszteletére változtatta Gellértre, miután az 995-ben elesett a Szentföldön. Miután édesanyja is elhunyt, lemondva világi vagyonáról csakis az Úrnak szentelte magát, a tanult, nagy tudású ifjú 1012-től már a rendház apátja volt. Három év után viszont úgy döntött, apja nyomdokain ő a Szentföldre indul, a hit terjesztésére. Út közben hajótörést szenvedett, az adriai Szent András-szigeten töltött “kényszerpihenője” alatt megismerkedett Razina Pannonhalmi apáttal.
Magyarországon ragadt
Az apát rábeszélte, tegyen látogatást István király udvarában, onnan gyalogosan folytathatja útját a Szentföldre.
De István nem nélkülözhette a kiváló képességű szerzetest, 1030 körül megtette az újonnan szervezendő csanádi püspökség élére. Gellért megszervezte az egyházmegyét, személyesen térített, miközben írt és számos csodás tettet vitt véghez. István halála után szembe került Orseolo Péterrel és Aba Sámuellel is. Örömmel sietett Vazul fiai elé Fehérvárról, bár tudta, soha nem találkozhat a hercegekkel.
Uram, ne ródd fel nekik bűnül
A dunai révhez tartva,1046. szeptember 24-ének reggelén, Diósdról való indulásuk előtt Gellért misét mutatott be, majd így szólt az egybegyűltekhez:
Testvéreim és püspöktársaim, s ti hívők, akik itt vagytok, tudjátok meg, hogy mi a mai napon a mi Urunk Jézus Krisztushoz jutunk a vértanúság koronájával az örök boldogságba. Mert ím, tudtokra adom azt az isteni titkot, amely előttem az éjjel feltárult. Láttam ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges anyjának, Szűz Máriának az ölében ülni, amint bennünket magához szólított, és saját kezéből megáldoztatott testének és vérének szentségével. De mikor Benéta püspök járult elébe, tőle visszavonta Jézus Krisztus a szentséget. Ő tehát ma nem lesz vértanúságunk részese.
Ezután megvallották egymásnak bűneiket, imádkoztak, majd a kis csapat megindult a vértanúság felé. Az alacsony termetű Gellért ekkor már 60. életéve körül járt, a szolgálat nagyon kimerítette, ezért kocsin vitette magát – olvashatjuk a szent püspök legendájában.
Mikor a pesti révhez jutottak, íme öt istentelen ember, Vata és cinkosai, eltelve a gonosz szellemekkel, amelyeknek magukat átadták, rárontottak a püspökökre és társaikra, és kövekkel támadtak rájuk. Szent Gellért püspök pedig azokra, akiket kövekkel dobáltak, szüntelenül a kereszt jelét vetette. S Szent István első vértanú példájára, Pannónia első vértanúja a földre térdelve hangosan így kiáltott: »Uram, Jézus Krisztus, ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit tesznek« Ám azok ezt látva még jobban megdühödtek, neki támadtak, és kocsiját felfordították a Duna partjára. Ott leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották. […] A Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kőről azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni, míg végül a papok a véres követ elvitték.
A mártírt először Pesten temették el, majd hét év múlva Marosvárra vitték: “mikor a szent vértanú sírjához mentek, koporsójából csodálatos illat tört fel, és testét oly ragyogónak találták, mint a hó, mintha abban a szempillantásban szenvedte volna el a vértanúságot”. Útközben számtalan csodálatos gyógyulások történtek, a Gellért maradványait húzó ökrök egész úton nem ettek, nem ittak, könnyedén haladtak terhükkel.
I. László király közbenjárására avatták szentté 1083. július 26-án.
