A filmipar 1948-49-es államosítását követően a kommunista vezetés a sztálini mintát követve mindenre rátette a kezét, az ipar központosított rendszerben működött. Ebben a környezetben alakultak ki az ’50-es évek első felének jellemző filmtípusai, az ideológiával áthatott történelmi film, a szabotázsfilm és a termelési film.
Utóbbi legfőbb feladata a termelési propaganda terjesztése, a munkaverseny-motívum hangsúlyozása, és a példaképteremtés volt, mindezt többnyire könnyed stílusban előadva. Ide tartozik a több szempontból érdekes Állami Áruház című film, amelyet 1953 januárjában mutattak be. A korát megelőző alkotásban a propaganda mellett fontos szerepet szenteltek az önfeledt szórakoztatásnak is. Részben ennek volt köszönhető a hatalmas közönségsiker is: 1957. december 31-ig a második legnézettebb film volt, összesen 4 millió 325 ezren látták a mozikban.
Megágyazott a kritikának
Miért érdekes ez most számunkra? Az archívnet.hu-n Hámori Péter adta közre a rendező Gertler Viktor filmtervét 1952-ből, ami remek kordokumentum. Az állami Áruház című film egyébként a propaganda és a vígjáték határán mozog, megítélése ma kettős: egyesek szerint az ideológia feltétlen követése, míg mások úgy vélik, a születő bohózat előfutára. És mint ilyen, humorával már kilógott a korszak tucatfilmjei közül, és megágyazott a rendszerrel szemben tényleges kritikát megfogalmazó későbbi alkotásoknak – írja a dokumentum elé írt bevezető tanulmányban Hámori Péter.
Íme tehát a rendezői elképzelés:
A film eszmei mondanivalója a szocialista kereskedelemnek a régi kapitalista kereskedelemtől való szöges eltérését mutatja be. Azt, hogy a mai kereskedelem célja a dolgozóknak legmesszebbmenő kielégítése minőség és mennyiség tekintetében egyaránt, szemben a kapitalista kereskedelem célkitűzéseivel, amely a dolgozók érdekeit figyelmen kívül hagyva, kizárólag a maga minél nagyobb hasznát nézte. Ezen belül rámutat a film államunk iparának erőteljességére és arra, hogy a dolgozók nyugodtan bízhatnak iparunk termelőképességében, és hogy a dolgozók szilárdan bíznak népi demokráciánkban.
Ezután szerepel, hogy a film műfaja zenés vígjáték, “amelyen végigvonul a derű és az optimizmus, amely boldog és szabad életünkből természetesen fakad”. Majd a zenei elképzelések következnek azzal a nem titkolt céllal, hogy egyes dalok “közkedvelt tömegdallá” váljanak. Sikerült is:
Az ellenség attól még veszélyes marad
Persze az ideológia továbbra is fontos:
A műfajból adódik, hogy ott, ahol az ellenség van a színen, a szatíra eszközeivel dolgozom, de gondosan ügyelni kívánok arra, hogy [a] nevettetés és nevetségesség az ellenség veszélyességét ne bagatellizálja el és a gyűlöletessége is világos legyen
– írja a rendező.
Aztán bemutatja a filmbéli karakterek jellemét, majd kitér a tömeg megjelenítésének különös fontosságára:
A film első jeleneteiben, ahol az általános áruházi élet kerül a néző elé, a reális életnek megfelelő formában jelennek meg a figurák. A pániknál azonban a tömegnek külön-külön arca van. Látnunk kell, hogy az áruházat a reakció rohanja meg, és a tömegben megmutatkozó munkásokon keresztül látnunk kell a munkásosztály állásfoglalását, a reakció akciójával kapcsolatban. A reakciós tömeg ábrázolásánál épp úgy, mint egyes ellenséges figuráknál, a szatíra eszközeit kívánom használni, megint ügyelve arra, hogy ez az ellenség veszélyességét ne tegye semmivé.
Így ment ez 1952-ben…
