Los Alamosban az 1940-es években öt zseniális, magyar származású tudós, Teller Ede, Neumann János, Wigner Jenőr, Szilárd Leó és Kármán Tódor dolgozott. Munkatársaik elismeréssel adóztak tudásuknak, és csodálkozva hallgatták nemcsak érthetetlen, de semmi máshoz nem is hasonlító nyelvüket – egymás közt természetesen magyarul beszéltek. Aztán Szilárd Leó elvetette a “pletyka” magját.
Amikor Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus idegen civilizációk létezéséről és terjeszkedéséről elmélkedett, arra a következtetésre jutott, hogy el kellett jutniuk a Földre is, ám akkor hol vannak? Szilárd Leó válaszolta meg a kérdést: “Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat” – idézi Marx György a Marslakók legendája című munkájában.
Magyarnak álcázták magukat
Neumann János például felettébb gyanús volt. Hans Bethe, ugyancsak Nobel-díjjal kitüntetett fizikus már a ’30-as években így morfondírozott: “Neumann János agya vajon nem egy embernél felsőbbrendű faj megnyilvánulása?” Richard Rhodes Pulitzer-díjas történész, író így írt róla:
Princetonban az a hír járta, hogy az Institute for Advanced Studies legfiatalabb professzora valójában félisten, de bolygónk gondos megvizsgálása után embernek álcázta magát, és ez külsőleg tökéletesen sikerült is.
Leon Lederman végül lerántotta a leplet:
… a történet igazi marslakókról szól. Azokról, akik a 20. század első felében beszivárogtak a világ legjobb egyetemeire és kutatóintézeteibe […]A zon buktak le, hogy – bármilyen soká gyakorolták is – egyetlen földi nyelvet sem tudtak idegen akcentus nélkül beszélni. Volt egy ügyes trükkjük erre is: magyar emigránsoknak álcázták magukat, hiszen köztudott, hogy a magyarok beszédének van ez a furcsa sajátossága.
Persze, tréfa volt az egész:
… Talán el is hitték volna róluk, hogy igazán magyarok, csakhogy Sherlock Holmes kiderítette: mind ugyanannak a városnak (Budapest) ugyanazon részéből (Pest) rajzottak ki. Ez természetesen már több volt, mint gyanús. Dr. Watson a helyszínen nemsokára rábukkant annak a személynek a nyomára, aki a magyar oktatás legfőbb irányítójaként fedezte, sőt közvetve maga szervezte meg a marsiak “gimnáziumnak” álcázott titkos hídfőállását. Ezt a személyt úgy hívták, hogy báró Eötvös Loránd.
E.T. is magyar
A “földönkívüliek” pedig belementek a mókába. Teller Ede például büszkén hirdette, E.T. monogrammját: extraterresztriális, azaz földönkívüli. Akkor sem hátrált, amikor lebuktatták: “Kármán lehetett, akinek eljárt a szája” – mondta. Szilárd Leó pedig csak sejtelmes “talán” választ adott, amikor marsi származásáról kérdezték.
Ez volt a móka része, de a magyar tudósok tényleg nagyot alkottak a tengeren túlon. Laura, a már idézett Enrico Fermi felesége írta: “Magyarország, 10 millió lakosával, ugyanakkora hatást gyakorolt Amerika tudományos felemelkedésére 1930. és 1950. között, mint a 60 milliós Németország”.
A fiatalon kivándorolt, ugyancsak fizikus Telegdi Bálint így emlékezett vissza pályakezdésére:
Külföldön egy fiatal magyarnak érdemes volt titokban tartani származását, mert ha magyar volta kitudódott, túl sokat vártak el tőle. Hiszen akkor tudták, hogy ő a marslakók egyike, akiknek felsőbbrendűek a szellemi képességeik, és egymás közt mások számára teljesen érthetetlen nyelven képesek kommunikálni.
Szilárd Leó
Szilárd Leó Budapesten született Spitz vezetéknévvel 1898. február 11-én – középosztálybeli zsidó családja 1900-ban magyarosította a nevét. Igazi kis zseni volt, már 13 évesen egy drót nélküli távírót fabrikált, hogy kommunikálhasson a betegsége miatt a másik szobába – ideiglenesen – elkülönített bátyjával.
Kutatásait főként a hőtan és a részecskefizika terén folytatta, úttörő munkáival hozzájárult a későbbi kvantumfizika, az információelmélet és a kibernetika kifejlődéséhez, és az Einsteinnel közös szabadalma alapján találták fel később az elektronmikroszkópot.
Hitler hatalomra kerülése után azonban Angliába költözött, ahol 1934-ben fordult az atomkutatás felé. Ő jött rá arra, hogy a maghasadás létrehozható földi körülmények között is, elméletére már 1934-ben szabadalmat nyújtott be. Később, 1939-ben és már az Egyesült Államokban élve rájött, arra is, a reakcióra legalkalmasabb elem az urán. A Manhattan-projektben Szilárdnak jelentős érdemei voltak a nukleáris láncreakció feltételeinek megteremtésében, az első sikeres kísérletet 1942-ben végezték.
Ellenezte az atomfegyvert
Nem nézte jó szemmel, hogy programja a hadsereg kezébe került, úgy hitte, az atomfegyver elpusztítja a világot. Olyan hevesen tiltakozott, hogy a CIA megfigyelés alá helyezte. Sikert persze nem ért el, az atombomba bevetését sem tudta megakadályozni.
A fizikától közben a biológia felé fordult, baktériumokkal és enzimekkel kezdett foglalkozni. Egy saját maga által alkotott metódussal 1960–62 között kigyógyult a rákból is. Élete utolsó éveiben ismerkedett meg a gyermekbénulás ellenszerének feltalálójával, Jonas Salkkal, aki meghívta őt San Diego melletti kutatóközpontjába, ahol le is telepedett. Itteni otthonában hunyt el 1964. május 30-án: álmában szívrohamot kapott.
