Tudomány

Már csak három addax él szabadon, Texasban mégis vadászatra tenyésztik őket

Három vadon élő szaharai addax maradt. Az egykor Észak-Afrika több területén is gyakori állatot olyan mértékben vadászták, hogy hamarosan már csak fogságban maradhat élő példány. A megmentésükért dolgozó kutatócsoport az állomány felmérése után a faj védelmét és a fogságban élő addaxok bevonását sürgeti.

A feltűnően szép szaharai addax, azaz mendeszantilop mára csak a Szaharától délre található meg szabadon. Az orvvadászok ténykedése miatt könnyen elképzelhető, hogy a faj kipusztulása még életünkben bekövetkezik, hacsak nem sikerül tenni valamit. Úgy tűnik, a kilövésük szigorú tiltása nem elég korlátozó.

A legutóbbi, 2010-es felmérés szerint 200 példány élt a Szaharában és a Száhel-övezetben. Egy idén márciusi populációszámlálás légi felvételek segítségével történt, így igen kiterjedt, 3 200 kilométeren át tartó utazással próbálták megtalálni az addaxokat. Azonban egyet sem láttak.

Ezután egy földi csapat indult útnak, amely 700 kilométer után nyomokra bukkant, majd ezeket követve három példányra bukkant.

Az antilopok tömeges eltűnésének egyik fő oka a vadászat mellett a 2011-ben megkezdődő líbiai zavargások lehetnek.  A kormány összeomlása után a milícia nagy erőkkel nyomult be a sivatagba, sokszor az addaxok területén is áthaladva. Ugyanígy a Maliban és Nigériában zajló konfliktusok, valamint a környéken lévő, kínai tulajdonú olajlétesítmények is káros hatással vannak a populációra. Az ezekre a területekre kivezényelt katonák rendszeresen lelövik az állatokat.

Az addax helyzete kísértetiesen hasonlít egy másik antilop, a kardszarvú esetére. Az ikonikus faj szabadon élő példányait 1990-ben irtották ki véglegesen, amely akkor már csak a Szaharában volt megtalálható. Fogságban azóta is élnek kardszarvú antilopok, éppen ezért sokszor bizonyítékként hozzák fel őket a fogságban tenyésztés eredményeinek alátámasztására. Mégis, a természetben már nem lehet megtalálni az állatot, és úgy tűnik, az addax pontosan így fog járni.

A faj erődítménye egy nigeri nemzeti park, amely egész Afrika legjobban őrzött területe, és más veszélyeztetett fajoknak is otthont ad. A szakértők szerint azonban a védelmet tovább kell erősíteni.

Jelenleg nagyjából 600 addax élhet fogságban, igen elszórtan, Izlandtól Ausztráliáig – ellentmondásos módon az antilopot bizonyos texasi farmokon épp vadászat céljából tenyésztik. Ennek ellenére a kutatók bíznak benne, hogy ezekkel az állatokkal akár a vadonban is újratelepíthetnék a fajt.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik