A középkor északi hódítóiról, vagyis a vikingekről mindenki tudja, vagy legalábbis tudni véli az alapinformációkat. A hajós harcosok fénykora történelmi szempontból rövidnek számít, a VIII. század végétől az 1100-as évek elejéig tartott, de a csúcsponton ők uralták Európa nagy részét, Izlandtól egészen a mai Oroszország belső területeiig.
Tudjuk róluk, hogy a fantasztikus hajósok voltak. Az, hogy Kolombusz előtt nagyjából fél évezreddel, tényleg eljutottak-e az amerikai kontinensre, egyelőre vitatott, de koránt sem elképzelhetetlen.
Tudjuk, hogy a csatákban nem ismertek félelmet, mert abban hittek, hogy csak az csatlakozhat Odin főisten asztaltársasághoz a Valhallában, aki harcban esik el.
Ha pedig valakit arra kérnek, hogy rajzoljon le egy viking harcost, szinte biztos, hogy különös ismertetőjelként, hatalmas szarvakat fog pingálni a figura sisakjára. Csakhogy a vikingek valójában soha sem hordtak ilyen fejfedőket. Mégis, majdnem mindenkinek ez jut róluk először eszébe.
Amiért Richard Wagner német zeneszerző, illetve Carl Emil Doepler, képzőművész a felelősök. Doepler volt Wagner, A Nibelung gyűrűje című, a germán, és skandináv mítoszokból merítő operaciklusának díszlettervezője, ő szarvazta fel az északi harcosok sisakjait.
Mindez a német nacionalizmus ébredezésének idején, az XIX. század második felében történt. A németek epedeztek a dicső mítoszokra, de a saját történetüknél sokkal menőbb volt a vikingek sztorija. A művészek ezért próbálták kissé összemosni a germán és a skandináv történelmet. Szarvas sisakok valójában a középkori germán harcosok ábrázolásain tűntek fel. Azzal, hogy ezeket a vikingek fejére adták, Doeplerék magukévá tették a vikingek hőstetteit.
Wagner operái hatalmas sikert arattak, akkorát, hogy az emberek fejében a szarvas sisakok, és a vikingek képi teljesen összeforrtak.
