Ahogy a népesség nőtt, egyre több kenyérre volt szüksége a közösségeknek. A sziklás területeken azonban nehezen termett meg a gabona, így a helyiek sokszor alternatív megoldást választottak.
Már a rómaiak is fogyasztottak gesztenyét, a középkori Itália lakói azonban tökéletesítették a fák termesztését: az oltásokkal és ültetésekkel egyre jobb minőségű gesztenyét tudtak nevelni – sorra felismerve a csodanövényben rejlő lehetőségeket. A gyorsan növekvő fatelepeket az ügyesebb gazdaságokban akár csatornázáshoz és vízgyűjtéshez is felhasználták.
A helyi étrendben a jó hozzáférhetőség miatt a gesztenye majdhogynem a hús szerepét is felváltotta. A földtulajdonosok emiatt ösztönözték parasztjaikat, hogy ültessenek minél több fát. Az értékes termésből lisztet is előállítottak, így sok helyen kifejezetten gesztenyeőrlésre kialakított malmokat használtak. A Földközi-tenger régiójában ezért válhatott a növény neve “fán termő kenyérré”.
Természetesen nem ez volt a termés egyetlen elkészítési módja. A gesztenyét sokszor főzve; cukrozva; sütve; rózsavízbe, borsba vagy narancslébe áztatva is fogyasztották. Az emberek gyakorlatilag mindenhez hozzáadták, így a levesekhez, zöldségekhez vagy éppen húsokhoz.
Ha ez nem lenne elég, a jó energiahordozó gesztenyehéj tüzelésre is alkalmasnak bizonyult, a gyümölcsnek így egyetlen része sem veszett kárba.
Már a korszakban megállapították, hogy a termés igen tápláló. A gesztenye jó adag káliumot és rengeteg C-vitamint tartalmaz, ennek ellenére a túlzásba vitt fogyasztása káros lehet. A középkori emberek is kénytelenek voltak felismerni a gesztenyeevés kényelmetlen mellékhatását: a székrekedést. Mivel elfogyasztása megállította a dolgok menetét, ezért általában az étkezés végén került terítékre.
A kis mennyiségű, jó időben elfogyasztott gesztenye így is kellemes lehetett, mert épp jókor állította meg a középkor falánk evőit. Egy 1266-ban, Asti régiójában keletkezett szerződés a helyi lakókat két, évente megrendezett vacsorára kötelezte. A menü első fogásai nem voltak különösek, az utolsó felszolgált finomság azonban minden esetben hat darab gesztenye volt.
A csodanövény természetesen nem merült feledésbe, máig sok étel alapanyaga. Ennek ellenére a pékáruk előállításához inkább alkalmasak a gabonafélék – természetesen bárki kísérletezhet otthon gesztenyekenyér sütéssel, recepttel azonban nem szolgálhatunk.
(Via: Medievalists)
