Tudomány

Leesik az állad, ha megtudod, ezeknek a bolygóknak mi csinálta ki a légkörét!

exobolygo(650x433).jpg (Array)
exobolygo(650x433).jpg (Array)
Nem is merjük leírni, annyira visszatetsző az igazság. Mintha az ember a saját gyermekét lopná meg!

Csillagászok megerősítették, hogy léteznek bolygók, amiknek saját csillaguk rombolta le a légkörét – olvasható a Nature Communications tudományos folyóiratban. Erőteljes sugárzás éri azokat a légkörrel körülvett égitesteket, amik túl közel keringenek csillagukhoz, és ettől a külső gázburok idővel szétesik – idézte a BBC News a nemzetközi kutatócsoport tanulmányát.

A kutatók a NASA Kepler űrteleszkópjának adatait elemezték. A Keplert azért bocsátották fel, hogy exobolygók, azaz naprendszerünkön kívül, idegen csillagok körül keringő bolygók után kutasson. A kutatók az úgynevezett szuperföldekre, vagyis a Földnél 2-10-szer nagyobb bolygókra összpontosítottak.

“Olyan lehet ezeknek a bolygóknak, mintha egy legforróbb fokozaton működő hajszárító mellett állnának” – mondta a BBC-nek Guy Davies, a Birminghami Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. Sok találgatás folyt arról, hogy ezeknek az égitesteknek eltűnhetett-e a légköre. “Most megfigyelésekből származó adatok bizonyítják az elméletet, kétségnek nyoma sem maradt” – jelentette ki Davies.

A bizonyításhoz a csillagászok az aszteroszeizmológia módszerét használták, ami a csillagok belső szerkezetét elemzi. A csillag tanulmányozásával a kutatócsoport a körülötte keringő exoplanéták pontos méretét is meg tudta határozni. Davies hozzátette, hogy azok a szuperföldek, amik csillagukhoz közel keringenek, életük kezdetén valószínűleg sokkal nagyobbak lehettek, egészen másképp nézhettek ki, mint most. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik