Tudomány

A városi madarak okosabbak, mint a vidékiek

A kísérletek során városi illetve vidéki környezetben élő madarak problémamegoldó képességét vizsgálták.

A McGill Egyetem által végzett kutatásban az egyes madarak különböző problémákat oldottak meg: élelmet kellett szerezniük és fiókokat kellett kinyitniuk. A vizsgálatot a barbadosi pintypopuláció felhasználásával végezték. A szigetállam viszonyai – a kisebb, de többnyire összefüggő városi területek és az érintetlen természet adta lehetőségek – kitűnő kísérleti példányok begyűjtését tette lehetővé. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a városi madarak leleményesebbek, ráadásul merészebbek is.

A tudósok nem csak a madarak korábbi tapasztalatait tették próbára: az állatoknak meglehetősen nehéz, újszerű feladatokat is adtak. A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy a város egyszerűen kreatívvá teszi a pintyeket.

A problémamegoldó képesség mellett a kutatók azt is kimutatták, hogy a városi madarak ellenálló képessége is jobb. Ezen a kutatók igencsak megdöbbentek, ugyanis az egyik képesség kiemelkedő javulása sokszor a másik képesség romlását eredményezi.

Hogy az eredmények okozhatnak-e a pintyek körében valamiféle népi-urbánus ellentétet, az még kérdéses. Egy biztos, akárhogy nézzük, a városi madarak egyszerűen jobbak a vidékieknél.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik