Március 8-án sem jön el a világvége

Március 8-án fog a Föld mellett elhaladni óránként 52 ezer km/órás sebességgel a 2013 TX68 jelű aszteroida. Ha szerencsénk van, több millió kilométerrel elkerüli bolygónkat, de ha nincs, 30 ezer kilométerrel megy el mellettünk.

Utóbbi tényleg nem sok, elég arra, hogy életünk filmjének lepergése előtt megkérdezzünk egy szakértőt, valójában milyen veszély fenyegeti a Földet a világűrből? A válaszokat Sárneczky Krisztián csillagásztól, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársától kaptuk meg.

Korábban úgy tudtuk, akár 17 ezer kilométerre is megközelítheti a Földet. A közelítés időpontja és minimális távolsága azonban eltér a korábbi hírekben közöltektől. Mi ennek az oka?

Néhány nappal ezelőtt újabb, eddig nem ismert 2013-as felvételeken találták meg a kisbolygó nyomát, így a korábbi három nap helyett immáron tíz napnyi megfigyelés állt rendelkezésre a számítások elvégzésére. Ezek alapján a minimális távolság értéke majdnem a duplájára nőtt.

Miről is beszélünk?

Hajdanán, a Naprendszer keletkezésekor nem épült be minden anyag a Napba és a bolygókba, a jelentős mennyiségű “maradék” más-más pályán, de azóta is csillagunk körül rója útját. Egyesek néhány, mások akár egymillió földi év alatt tesznek meg egy keringést, és gyakorlatilag minden olyan égitestet aszteroidának tekinthetünk, ami a Nap körül kering, és nem bolygó. A porszemektől egészen a kétezer kilométer átmérőjű Plutóig. Meteornak inkább azokat nevezzük, amelyek valamilyen kapcsolatba kerülnek a Földdel.

Ha valamelyik keresztezi bolygónk Nap körüli útját, megtörténhet az ütközés. Sőt, nagyon gyakran meg is történik, főleg augusztusban figyelhetjük meg nagy számban a légkörbe érkező, és ott elégő porszemeket, a hullócsillagokat.

A kezdetekhez képest ma már sokkal kevesebb aszteroidát találunk, 4,5 milliárd év alatt a legtöbb becsapódás megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Szinte esélytelen

Még akkor is kevés az esélye a találkozásnak egy nagyobb objektummal, ha a pályák keresztezik egymást. A Föld 924 millió kilométert tesz meg a Nap körül, tegyük fel, az aszteroida is ennyit. E mellett eltörpül a Föld 12 742 kilométeres egyenlítői átmérője, hát még a néhány száz méter, vagy pár kilométer átmérőjű aszteroidáé – nagyon karcsú lehetőség a találkozásra.

Ha mégis megtörténik, baj van. A becsapódás energiáját bizonyos mennyiségű TNT robbantásakor felszabaduló energiával szokták szemléltetni, a 2013 TX68 jelű meteor esetében 2,5 megatonna lenne. De minden esetben más és más, függ az aszteroida méretétől, anyagától, és hogy honnan érkezik.

Ezen a videón még a 17 ezer kilométer és más dátum szerepel, de az animáción szépen látszik, miről van szó:

Ezért sem tekinthetjük többnek ökölszabálynál azt, hogy egy kilométernél nagyobb test becsapódása okozhat már globális katasztrófát, de valahol meg kellett húzni a határt – emeli ki a csillagász.

Nagyon nehéz világvégét okozni

A két véglet, ha a meteor szemből, vagy hátulról érkezik. Előbbi esetben a átlagosan 144 ezer kilométer/órás sebessége összeadódik a Föld 108 ezer kilométeres sebességével. Ha viszont hátulról kapna el, a sebesség kivonódik, vagyis az ütközés “csak” 36 ezer km/órával következne be. Ez is borzasztó lenne, de a kettő között jókora a különbség.

A legtöbb meteor szerencsére porózus anyagból van, körülbelül 50 méteres határig szinte biztosan felrobban a sűrű légkörbe érkezve – példa erre a Tunguszkai esemény. A lökéshullám persze óriási pusztítást végez, de közel sem akkorát, mintha maga a test is elérte volna a felszínt. Ha kemény anyagból, például vasból van, és mégis földet ér, nyilván nem mindegy a becsapódás helyszíne.

Tengerbe zuhanva szökőárt indíthat, és egy 300 méteres égi szikla képes lenne Magyarországnyi területet is letarolni, de globális pusztítást semmiképp nem okozna.

Tekintve, hogy földünk felszínének mindössze egy százaléka van beépítve, pontosan ennyi az esélye, hogy lakott területet ér – emeli ki Sárneczky Krisztián.

Nem nézzük tétlenül

Az igazán nagy meteorok persze egy csapásra véget vethetnének a földi életnek, de a jó hír, hogy a potenciális veszélyt jelentő “nehézfiúkat”, az egy kilométernél nagyobb objektumokat a NASA és sok más ország – köztünk hazánk – csillagászai már mind azonosították, és egyik sem jelent veszélyt.

A munka pedig folyik tovább, már az eggyel kisebb kategória is megvan, 2020-ig pedig felkutatják a 320 méter feletti aszteroidákat is. Sőt, a jelenlegi technikai szinten is képesek vagyunk már a 4-5 méteres testeket is kiszúrni.

Ha szükséges, a meteorokat el tudjuk téríteni a pályájukról, bár egy ilyen manőver ma még 5-10 évet venne igénybe. A csillagász szerint attól sem kell félnünk, hogy bármelyik aszteroida váratlanul irányt változtatna, ilyen erő nincs, az égitesteket a gravitáció mozgatja, amit jól ismerünk.

A márciusi eseménnyel kapcsolatban nincs okunk aggodalomra. A 30 ezer és a több millió kilométer ugyan elég nagy szórás, de a 2013 TX68 keringési ideje két év, és mindössze tíz napon keresztül sikerült megfigyelni. Ezért a két szélsőséges adat. A szakértő szerint a legvalószínűbb, hogy annyira messze lesz, lefotózni sem tudjuk majd.

Ami pedig a jövőt illeti, Sárneczky Krisztián biztos benne, “hegynyi” meteorit már nem fog váratlanul a Földbe csapódni, de 30-50 méteresek még jöhetnek. Körülbelül akkorák, mint egy tízemeletes panelház.