Tudomány

Végleg lemondtak az európai üstökösszondáról

A német irányítóközpont hiába próbálta felvenni a kapcsolatot a páratlan adatokat szállító Philae-val.

A Motherboard keddi híre szerint az Európai Űrügynökség (ESA) gyakorlatilag végleg lemondott a Philae üstökösszondáról. A rover 2014-ben, a Csurjumov-Geraszimenko üstökös vizsgálatára indított Rosetta-misszió keretében szállt le az égitesten. A küldetést a kezdetektől fogva komoly problémák kísérték. A landolás még úgy-ahogy sikerült, de aztán messze elsodródott a kijelölt leszállóhelytől, és az üstökös árnyékos felén állapodott meg, ahol nem tudta használni a műszereit tápláló napelemeket, ezért hosszabb időre álomba merült. Utoljára tavaly júliusban hallatott magáról, amikor nagy halom adatot küldött át az irányítóközpontba. Érdemes volt felküldeni: mint kiderült, az első látásra kopárnak tűnő űrsziklán megtalálhatók az élet legfontosabb alkotóelemei.

A Német Űrkutatási Központ (DLR) a hétvégén több elkeseredett kísérletet is tett arra, hogy újra felvegye a kapcsolatot a szondával, de sajnos sikertelenül. „Muszáj realistának lennünk – nyilatkozta Stephan Ulamec, a Philae projektmenedzsere. – Nagyon, de nagyon kicsi az esélye annak, hogy valaha is felélesszük [a szondát].”

A szakember szerint jelentősen rontja a kapcsolatfelvétel esélyeit az, hogy az üstökös már augusztusban túlhaladt pályája Naphoz legközelebb eső pontján. Egy ideje folyamatosan távolodik naprendszerünk központi égitestjétől, és hamarosan eléri azt a pontot, ahol már „rovergyilkos” a hideg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik