Luxemburgi Zsigmond nem volt “magyar születésű” király, ám ez a középkorban vajmi keveset is számított. Ami fontosabb: ő volt az a személy, akik kishazánkból indulva a legmagasabbra jutott. Német-római császárként, magyar és cseh királyként az akkori Európa legnagyobb hatalmú uralkodója lett.
Sértésből házasság
Már fogantatása előtt feltűnt egy – nagyon érdekes – magyar szál. Történt ugyanis, hogy a harmadszorra is özvegységre jutott
Az anyakirályné nem mellesleg III. (Nagy) Kázmér lengyel király testvére is volt.
Óriási volt a felháborodás, magyar hadak gyülekeztek a morva határnál, széles koalíció kezdett kibontakozni a császár ellen. Ekkor már Károly is belátta, hogy túllőtt a célon, és amúgy is a béke híve volt, mindig igyekezett a konfliktusokat tárgyalás útján rendezni.
Itt is megtalálta a megoldást: 1363-ban, 47 évesen oltár elé vezette Pomerániai Erzsébetet, a mi királynénk unokahúgát. A császárt ekkor már számos kór gyötörte, szép, csinos, erkölcsös jelzőkkel illetik a források- derül ki Bertényi Iván és Szende László: Anjou királyaink és Zsigmond kora című 2011-es könyvéből.
Művelt, edzett lovag
E frigyből született Zsigmond 1368-ban, nevét a család patrónusáról, Szent Zsigmondról kapta. Személyes kapcsolat is összefűzte őt burgundia egykori szent uralkodójával: az édesanya vajúdása közben – fájdalmait enyhítendő – Zsigmond fejereklyéjét helyezték a homlokára.
Komoly gondot fordítottak nevelésére, megtanult írni és olvasni, jogra és teológiára oktatták, ókori szerzőkkel ismerkedett. Jó nyelvérzékkel rendelkezhetett, mert a “kötelező” német, latin és cseh mellett később megtanult magyarul és olaszul is. Testét is edzették, lovagolt, vadászott, kiképezték a különböző fegyverek használatára és a hadi tudományokra. Jól mozgott társaságban is, szívesen táncolt, és felnőve örömmel vett részt az ivászatokban is.
Megválasztotta magát
A császár nagyhatalmi igényeinek sorába illesztve Zsigmondot a magyar király leányával, Máriával jegyezték el. A történelem úgy hozta, hogy Lajos magyar koronáját Mária és férje, Zsigmond örökölte, 1387 márciusában helyezték fejére a Szent Koronát. Uralmát a bárók “jóindulatának” köszönhette, ami nagyban korlátozta önállóságát, egy ízben még le is tartóztatták.
Lassan azonban Zsigmond magához ragadta a hatalmat, 1410-ben pedig döntő fordulat következett életében: német királlyá választották. Ügyes húzás volt. A királyválasztás hét választófejedelem joga volt: Zsigmondot három választófejedelem támogatta,
Ezzel az európai kereszténység legnagyobb tekintélyű fejedelme lett, ám a német királyi cím nem járt tényleges hatalommal. A koronás főnek annyi ereje volt, amennyi támogatót tudott magának szerezni. Ezért értékelődött fel Magyarország szerepe, amely továbbra is “központja” és erős háttere maradt az uralkodónak. A német királynak pedig joga volt a pápával imperátorrá, vagyis német-római császárrá, rangban a kereszténység első számú urává koronáztatni magát. Ehhez viszont először meg kellett találni a szentatyát, mert akkoriban hárman is Szent Péter utódjának tekintették magukat.
Zsigmondnak 1414-re sikerült összehívatnia egy valóban egyetemes zsinatot Konstanz városában. Rátermettségével, tiszteletet parancsoló műveltségével és tekintélyével mindvégig kezében tartotta az irányítást. Személyesen folytatott diplomáciai tárgyalásokat Európa uralkodóival, és sikert ért el. Mindhárom pápát lemondatta, és V. Márton személyében az egyház irányítása végre ismét egy kézben összpontosult.
Magyar királynak tartotta magát
A fénypont 1433 májusában jött el, amikor Luxemburgi Zsigmondot ritkán látott pompás körülmények között végre német-római császárrá koronázták.
Uralkodása ötven évig tartott Magyarországon, 1437. december 9-én hunyt el. Halála napján kiadta a parancsot: “Adjátok rám azt a ruhát, amiben eltemetnek”. Ezután egy trónra ült, és mialőtt távozott az élők sorából, még meghagyta: két-három napig hagyják tastét a trónon ülni, hogy mindenki láthassa, “minden világok ura halott, és eltávozott az élők sorából”.
