Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc talán az egyetlen magyar történelmi esemény, amit az utókor képes egységesen megítélni. Méghozzá pozitívan. Tudjuk, miért küzdöttek, megkönnyezzük a vértanúk önfeláldozását és értjük üzenetüket: haza és szabadság. A császári bosszú 1849. október 6-án 13 honvéd főtisztet küldött a halálba Aradon.
Nevük felsorolásával nyilván a többség bajban lenne, de nem is ez a lényeg. A magyar főnemes Vécsey a vesztőhelyen a szerb paraszt Damjanich holttestéhez lépve megcsókolta a kezét. Magyar vagyok, hazámmal tartok! Éljen a haza! – hangzottak a halálra ítéltek utolsó szavai. Erről szól október 6., a nemzeti gyásznap.
Bosszúból végezték ki
De ennek a napnak volt egy 14. mártírja is, vagy ha jobban tetszik, az első: Batthyány Lajos, Magyarország első felelős miniszterelnöke Pesten lépett a kivégzőosztag elé. Politikus volt, nem katona, de bátorságban egy hajszállal nem maradt el mögöttük.
Nem menekült, amikor Deák Ferenc ezt kérte tőle, így válaszolt:
Néhány hitvány év miatt csak nem leszek szökevény.
De szó sem volt néhány évről, nevetséges vádak alapján, koncepciós perben kötél általi halálra ítélték. Politikai döntés volt ez, a bíróság úgy tudta, az elrettentő ítélet után Batthyány kegyelmet kap az uralkodótól.
Ferenc József jó előre mosta kezeit, Haynaut, magyarországi seregeinek főparancsnokát arra utasította, a halálos ítéletekről csak utólag tegyen jelentést. A brescai hiéna pedig nem éppen a kegyelemről volt híres. Elrendelte, hogy az ítéletet október 6-án, a bécsi forradalom évfordulóján hajtsák végre.
Megható búcsú
Batthyányval október 5-én közölték az ítéletet. Megdöbbent, mert nem számított halálbüntetésre, főleg nem akasztásra. Nem a haláltól félt, hanem a kivégzés módját tartotta megalázónak: a kötél köztörvényes bűnözőknek járt. Nem is nyugodott bele. Felesége, Zichy Antónia kijárt magának egy rövid látogatást, és sikerült egy apró tőrt átadnia férjének.
A gróf este fél tízkor búcsúlevelet írt szeretett asszonyának. Ebben biztosította szerelméről, és a lelkére kötötte, ha később rátalálna a szerelem, ne dobja el magától.
Elnézéssel és szerelmünk első éveire gondolva emlékezzél rám. A gyermekeket áldd meg és csókold meg az én nevemben, ne szégyelljék, nem kell szégyellniük atyjukat, az én halálomnak gyalázata előbb vagy utóbb azokra hull vissza, akik engem igazságtalanul és hálátlanul meggyilkoltak.
Visszautasította az árulás vádját, mind a hazához, mind a királyhoz hűnek érezte magát az utolsó pillanatig. “… a törvény, a király esküje volt vezérfonalam, és sem jobbról, sem balról nem hagytam, hogy visszaéljenek velem. Viam meam persecutus sum [a magam útját jártam], ezért ölnek meg engem”.
Hagyd el ezt az országot a gyerekek kedvéért; az ő jövőjük csírájában volna megfertőzve. A Te vagyonod elég lesz nekik; jobb egy szerény sors, mint alamizsna azoknak a kezéből, akik őket árvákká tették.
Az utolsó sorokkal – készülve az öngyilkosságra – feleségét akarta menteni, amikor majd kérdőre vonják, hogyan került a tőr a cellába: “Azt a gonosz gyalázatot, amelyet ezek nekem szántak, remélem, elkerülöm, erre a célra már régóta egy mentőeszközt hordok magamnál!”
Sortűz
Ezután ágyára feküdt, magára húzta a takarót, és a késsel megpróbálta felvágni nyaki ütőereit. A kis szerszám azonban alkalmatlan volt rá, hogy halálos sebet ejtsen, őrei felfedezték, és erőszakkal ellátták a sebet. A kivégzést elhalasztani nem lehetett, hiszen fontos dátumra esett, de a súlyos nyaki sebbel az akasztás sem jöhetett szóba. Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, a pest-budai katonai kerület parancsnoka úgy döntött, agyonlöveti Batthyányt – írja Hermann Róbert történész.
Október 6-án este hat órakor a vérveszteségtől tántorogva kísérték ki a pesti Újépület mögött lévő fapiacra. nem engedte a szemét bekötni, féltérdre ereszkedett a felé irányuló puskacsövek előtt, és felkiáltott: Allez Jäger! Éljen a haza! Azaz: Rajta, vadászok… Egy golyó a szívét, egy a tüdejét, egy pedig a fejét ütötte keresztül.
Azon a helyen ég ma a Batthyány örökmécses Budapest belvárosában, a mai Holt utca és Báthory utca sarkán.
