Akár kutya is lehetne, de nem az. A feltételezés viszont nem teljesen légből kapott, bár nyilván némi rosszindulattal merült fel épp akkor, amikor ténnyé vált: Magyarország területére visszatért egy csúcsragadozó, a farkas. Kezdjük az elején.
A Csehszlovák hadsereg az 1950-es években kezdett el egy, a farkas kiváló szaglását, kitartását, ellenállóképességét és vadászösztönét a kutya kezelhetőségével párosító fajta létrehozásával foglalkozni. Farkast kereszteztek német juhásszal, az így megszülető hibridek generációiba pedig rendre ismét farkast “kevertek”.
Farkas és kutya egyben
Az átütő siker viszont elmaradt, mert az így létrehozott egyedek nem voltak se farkasok, se kutyák, nem igazán váltak be katonai és rendőrségi célokra. Időközben megjelent a tenyésztés “polgári szála” is, utoljára 1982-ben került farkasvér a kutyákba, és azóta csak egymással pároztatják őket. Kétségtelen, hogy külsőleg ez az eb hasonlít leginkább a farkashoz, és tulajdonságaiban is sokat őriz belőle.
Csehszlovák farkaskutya:
Soha nem adja fel teljesen a függetlenségét, kiirthatatlan belőle a vadászösztön, hajlamos a szökésre, keveset ugat. Hihetetlenül kitartó, szenvedélyesen ás, a kan idegen kanokkal meglehetősen domináns, sok szuka pedig évente csak egyszer tüzel. Nem nevezhetjük agresszívnek, de fenyegetés hatására gyorsan és bátran cselekszik. Ami pedig kutya benne, hogy kötődik a gazdájához, jól tanítható, nem félős, és jól kijön bármilyen emberrel vagy állattal, ha kis kora óta megszokta őket.
A pletyka és az igazság
Nos, a pletyka szerint e kutyák elvadult csoportja megvetette lábát a Kárpátokban, létrehozott egy vad populációt, ami az utóbbi években Magyarország felé terjeszkedett. Jól hangzik, de nem igaz – erősíti meg a 24.hu-nak Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense.
Ismét menjünk vissza a múltba, és jegyezzük meg: tény, hogy a Kárpátok elcsatolásával Magyarország gyakorlatilag elvesztette farkasállományát is, de nincs rá bizonyíték, hogy teljesen eltűnt volna az ország mai területéről. A korabeli vadásznaplók tanúsága szerint egy-egy kóborló egyed gyakran megjelent az északi hegyekben.
Most viszont egészen másról van szó. Szlovákiából a ’80-as évek közepétől megfigyelhető a farkasok fokozatos betelepedése, mára pedig már nem áttévedt állatokról, hanem az Aggteleki-karszton és a Zemplénben megtelepedett, territóriumot kijelölt családról beszélhetünk. Nehéz megmondani, ez hány farkast jelent, a szakemberek széklet- és vizeletminták, lábnyomok, DNS-vizsgálatok, kameracsapdák, és GPS-adatok felhasználásával próbálja felmérni az állományt. Eddig hét farkast azonosítottak, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük folyamatosan fellelhető magyar területen.
És analógiákra alapozva azért következtetni lehet arra is, vajon hány tagot számlál a magyar falka. Hasonló erdősültségű területen egy család öt-tizenegy egyedet számlál, e felett már szétválnak, új falkát alakítanak.
Magyar farkas, Zselyke:
Legyünk rá büszkék
Félő, hogy többen nem is lesznek, mert ezek a farkasok a háborítatlan, zárt erdőségeket kedvelik, az ország más területein oly mértékű az emberi zavarás, hogy további terjedésük szinte kizárható. A farkas Szlovákiában vadászható faj, ám a nemzeti parkkal szomszédos területen megtiltották elejtését épp azért, hogy Magyarországra visszatérhessen. Ám mindkét országban tetten érhető az orvvadászat, ami egy maroknyi állatról lévén szó igencsak veszélyes a hazai populációra nézve.
Végezetül még csak annyi, hogy félni teljesen felesleges a farkastól. Szabó Ádám is megerősítette, amit egy korábbi cikkünkben is leírtunk: a farkas ösztönösen elkerüli az embert, minden esetben elmenekül előle. Kiváló érzékszerveinek köszönhetően gyakorlatilag lehetetlen megpillantani a vadonban. Ha mégis, az a szakértő szerint egy kitüntetett élethelyzet, élvezzük a látványt és legyünk rá büszkék.
