Tudomány

Magyar király maradványaira bukkanhattak

Feltételezhetően I. Géza, Árpád-házi magyar király sírját és talán csontjait találták meg Vácott. Az azonosításra nincs pénz.

Egy Árpád-házi király valószínűsíthető sírjának fellelése már önmagában is nagy szó. I. Géza Vazul fiának, I. Bélának gyermeke volt, Szent László király bátyja volt. Mogyoródnál legyőzte a német-római császár által segített unokatestvérét, Salamont, majd 1074-1077 között uralkodott. Legitimációs gondokkal küzdött, miután sem a németnek, sem – az egyébként őt támogató – pápának nem volt hajlandó alávetni Magyarországot. Így a bizánci császárhoz fordult szövetségért, tőle kapott koronát, a Szent Korona alsó részét, az úgynevezett görög koronát.

Rövid uralkodását a Salamonnal vívott harcok árnyékolták be, és az a tény, hogy törvényesen megkoronázott király országát foglalta el. Mégis neki, és öccsének köszönhető, hogy a Magyar Királyság nem süllyedt német hűbérré Salamon által.

Vácon nyugodott

És akkor vissza a jelenbe. Vácon kisebb nagyobb megszakításokkal több mint három évtizede folynak ásatások, itt bukkantak rá az I. Gézához köthető sírt a középkori templom feltárása során. Egyelőre biztosan csupán annyit lehet állítani, hogy a XI. századi, gazdag mellékletekkel ellátott sírt feltehetően a király számára készítették. Ahhoz, hogy valóban I. Gézához köthessük, meg kellene találni a maradványait is – mondta el a Múlt-kor.hu-nak Batizi Zoltán régész.

Ez így kicsit bonyolultnak tűnik, de segítünk. A Képes Krónika beszámol a Géza, László és Salamon közt vívott, sorsdöntő mogyoródi csata egyik előzményéről. A fivérek a mai Vác helyén épp tanácskoztak, amikor László csodát látott: fényes nappal angyal szállt alá az égből és koronát helyezett Géza fejére, amiből nyilvánvalóvá vált, legyőzik Salamont. Az idősebb testvér mindebből semmit nem érzékelt, de megfogadta: ha győzelmet aratnak, a jelenés helyén hálából templomot emel.

Szavát be is tartotta, királyként visszatért, és egy újabb látomás által kijelölt helyen meg is építette a Szűz Mária-székesegyházat. Halála után ide temették. Szokás volt ez a középkorban, a most feltárt sír pedig a székesegyház főhajójának középtengelyében található, a templom keleti és nyugati végétől is egyforma távolságra – számolt be a kutató. A történelem azonban nem kímélte a királyi nyughelyet.

A csontok…

A sírt kifosztotta a tatár, a török, kővel kirakott falából az követ építkezésekre hordták el, az is elképzelhető, hogy a kirabolt kőkeretes sírba a király csontjainak eltávolítása után egy püspök vagy más előkelő is temetkezett. “A gödör mélyén két medencelapát és néhány más csont egy kupacban került elő, de kicsi a valószínűsége, hogy ezek I. Gézához köthetők” – mondja Batizi Zoltán.

De nem is zárható ki, hogy az össze-vissza dobált csontok némelyike I. Gézához tartozik, ám ezt csak genetikai vizsgálatokkal lehetne tisztázni. Minden csonttöredéket meg kellene vizsgálni, majd össze kellene hasonlítani az uralkodó egyik közeli rokona maradványaiból vett mintákkal, ehhez azonban nem állnak rendelkezésre megfelelő források – fogalmazott a Múlt-kor.hu-nak a régész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik