Hitler hatalomra jutása után Magyarország nehéz helyzetbe került. A Trianon utáni elszigeteltségből, a kisantant államok szorításából mind a diplomáciailag, mind gazdaságilag Németország és Olaszország felé talált kiutat. Ez pedig előre kijelölte a következő években követett utat. Persze nemcsak ennyin múlott, és nem állítjuk azt sem, hogy erről az útról ne lehetett volna lerántani az országot.
Németország mellett…
A nácik kezdettől szembe mentek a versailles-i diktátumokkal, így az elcsatolt területek visszaszerzését is csak az olasz-német tengelytől remélhettük. Idővel azonban, különösen az Ausztria 1938-as bekebelézésével Németország ijesztő közelségbe került, Hitler politikája pedig nyíltan egy új háború kitörésével fenyegetett.
Magyarország viszont a békés revízióban volt érdekelt, a német támogatás mellett igyekezett az angolszász hatalmak felé közeledni. Ám Nagy-Britannia és Franciaország Kelet-Európa ügyeit a “béke érdekében” a németeknek hagyta, az arany középút megtartása hazánk számára egyre lehetetlenebbnek tűnt.
Horthy és Hitler találkozója 1941-ben:
…de nem mindenáron
A választás napja 1938. augusztus 21-én érkezett el. Az előző napon Berlinben titkos tárgyalások kezdődtek Hitler, Horthy és a két ország külügyminisztere között. Itt a német diktátor előállt ajánlatával: Magyarország támadja meg Csehszlovákiát, a konfliktusba pedig segítségnyújtás címén beavatkozik Németország is, és eldönti a küzdelmet. Horthynak gyakorlatilag háborút kellett volna kirobbantania, cserébe viszont hazánk megkapta volna a Felvidék teljes területét, vagyis egész Szlovákiát, valamint Kárpátalját.
A kormányzó kerek perec nemet mondott. Egyrészt nem akarta vállalni a felelősséget egy nagyon könnyen nemzetközi konfliktussá terebélyesedő háborúért. Másrészt pedig úgy gondolta, egy újabb világháborúból Németország ismét vesztesen kerül majd ki. Utóbbi véleményét állítólag Hitlerrel is közölte, mire a Führer éktelen haragra gerjedt – írja a Rubicon.hu.
A történelem – legalábbis átmenetileg és részben Horthyt igazolta. A müncheni egyezmény értelmében hazánk a nyugati hatalmak jóváhagyásával 1938 novemberének elején visszafoglalta a Felvidék déli, szinte színmagyar sávját. Ez persze messze volt a Szent István-i határok visszaállításától, de békés, nemzetközileg elismert lépés volt. A közvéleménynek persze nem volt elég, mire Hitler állítólag így fakadt ki: „a magyarok túl sokat akarnak és túl olcsón”. Ki tudja, talán ha Horthy igent mond Hitler ajánlatára, a világháború már egy évvel korábban kitört volna…
Lengyelország ellen soha
A kormányzó egy évvel később, egy újabb sorsdöntő pillanatban ismét nemet mondott Hitlernek. A Lengyelország elleni villámháború gyors sikeréhez szinte elengedhetetlen volt, hogy a Wermacht dél felől is frontot nyithasson, amit az akkor már Magyarországhoz csatolt Kárpátalján keresztül terveztek megtenni. Veszélyes döntés volt, de a Teleki-kormány – Horthy tudtával és egyetértésével – kategorikusan megtiltotta. Még azt is, hogy a német katonák megállás nélkül, zárt vagonokban haladjanak át az országon.
Teleki döntésének oka főként az volt, hogy nem akarta lekötni Magyarországot a németek mellett, egyáltalán nem tartotta biztosnak Hitler győzelmét. Erősen esett a latba emellett a hagyományos lengyel–magyar barátság is. Miközben támogatásáról biztosította a tengelyhatalmakat, a magyar kormányfő udvariasan, de határozottan leszögezte: Magyarország semmiféle, lengyelek elleni agresszióban nem vesz részt.
A német vezetés tajtékzott, maga Mussolini figyelmeztette Budapestet: túllőttek a célon, ajánlatos lenne némiképp „tompítani” Berlin felé. A magyar tiltás persze nem mentette meg a lengyeleket, Hitler nem is erősködött, hogy keresztülvigye akaratát. A Tiso vezette Szlovákián keresztül a németek megnyithatták a déli frontot.
