Az 1000 éves fennállását ünneplő Magyarország épült és szépült a XIX. és a XX. század fordulóján, a “háttérben” mégis milliók tengették nincstelenül, napról napra az életüket. A nyomor pedig elvándorlásra kényszerítette az embereket, úticéljuk pedig ebben az időben főként Amerika volt. Az 1800-as évek végéig csaknem félmillióan keresték boldogulásukat a tengeren túl, a XX. század első évtizedében pedig körülbelül másfél millió magyar állampolgár hagyta el a hazáját.
Az áldozatok fele magyar volt
“Még magasról nézvést megvolna az ország” – írja Ady Endre, ám “Hivogatja a síp, nyomor eldobolja: úgy elfogy a magyar, mintha nem lett volna”. A kivándorlókról ritkán érkezett hír a széles közönséghez, ezért is érdekes az az 1904-es újságcikk, ami egy tragédia kapcsán foglalkozik az amerikai magyarokkal.
“Nagyon sokra megy évenkint azok száma, a kik a lázasan dolgozó a munkások hasznosságával nem sokat törődő amerikai gyárakban, bánya-üzemekben életüket veszítik, ámbár ennek híre csak ritkán jut Európába”- idézi a korabeli sajtót a Huszadikszázad.hu. “Sajnos az így elpusztultak közt sok magyar is van. Épen most írja Bíró József Amerikában élő honfitársunk a következő mélyen elszomorító eseményt, mely alkalommal ismét számos magyart ért a veszedelem.”
Fiume (Fortepan/Vargha Zsuzsa)
Bíró József a chesvichi szénbányában történt gázrobbanásról számolt be, amelynek 190 halálos áldozata között 93 volt magyar. “Általában a magyarok Szatmár, Győr, Veszprém és Ugocsa megyéből valók voltak. Elpusztultak még tótok, németek, angolok és négerek. A bánya megközelíthetetlen, legalább ma este 7 óráig az volt, folytonosan füstgomolyok szállnak föl, a légszivattyuk nem működnek, mert a robbanás mind szétrombolta. Egy angol kísérlette meg a leszállást, de elszédült s úgy huzták fel véresen, mert több helyen sérülést szenvedett.”
Virágzó üzlet
“Ennyiben értesíti bennünket a szomorú tudósítás a borzasztó eseményről, a mely felől más részleteket azóta se tudunk. És hány hasonló dolog történik a messze tengeren túl, a melyről itthon még csak ennyit sem tudunk meg, a hány szegény honfitársunk veszti ott életét, a hova oly kecsegtető remények közt vándorolt ki!” – sajnálkozik az újság.
A kivándorlásért a szerző nem a hazai viszonyokat, hanem azokat a “ravasz” ügynököket okolja, aki “mindenféle ígéretekkel kivándorlásra csábítják a népet”. És valóban hatalmas üzlet volt ez, főleg a hajóstársaságoknak. Megbízottaik sorra járták a településeket, ahol ingyenes utazással, biztos munkával és mesés meggazdagodás lehetőségével csábították az embereket az Újvilágba.
