Tudomány

Meghalt Irwin Rose

irwin rose (Array)
irwin rose (Array)

Nyolcvannyolc éves korában kedden az egyesült államokbeli Deerfieldben elhunyt a 2004-es kémiai Nobel-díj egyik kitüntetettje.

A hírt a Kalifornia Egyetem közölte, ahol a tudós az elmúlt években dolgozott. Tizenegy évvel ezelőtt az izraeli Aaron Ciechanover, a magyar születésű izraeli Avram Hershko, valamint az amerikai Irwin Rose azért kapta ezt a magas elismerést, mert felfedezték a sejtek egyik legfontosabb ciklikus folyamatát, a proteinek lebontásának szabályozását, amelynek köszönhetően ma már molekuláris szinten megérthető, miként ellenőriznek a sejtek központi folyamatokat az emberi szervezetben.

A proteinek lebontási folyamata “irányítja” többek között a sejtosztódást, ellenőrzi az új proteinek minőségét és az immunrendszer nagy részét. Ez az eredmény előrevitte az orvosi kutatásokat olyan súlyos betegségek esetében, mint az agydaganat.

Rose New Yorkban született 1926. július 26-án, kutatói életének nagyobb részét a philadelphiai Fox Chase Cancer Centerben (rákkutató központ) töltötte. A hetvenes években, valamint a nyolcvanas évek elején itt alapozta azt a tudományos munkát, amivel később kiérdemelte a kémiai Nobel-díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik