Adolf Eichmann Németországban született 1906-ban, de gyermekkorától Ausztriában élt. Műszaki tanulmányait félbeszakítva 21 évesen egy olajtársaság utazó ügynöke lett, 1932-ben lépett be a náci pártba és az SS-be. Két évvel később – miután állását elvesztette – a náci titkosszolgálatnál helyezkedett el, ahol kezdetben szabadkőművesekkel és zsidókkal foglalkozott, utóbbiak palesztinai kivándoroltatásának lehetőségét vizsgálta.
Eichmann hatékony módszere
Felettesei elismerését az Anschluss után vívta ki, amikor Bécsben felállította a Zsidó Központi Kivándorlási hivatalt, és rövid idő alatt több mint százezer osztrák zsidó kényszerkivándoroltatását szervezte meg. A lényeg az volt, hogy a kivándorláshoz szükséges 10-15 különböző dokumentumot egyszerre lehetett beszerezni.
Mikor egy zsidó belépett a hivatalba, még volt valaki: állása vagy üzlete volt, tulajdona, lakott valahol, gyereke iskolába járt. “Ahogy az egyik irodaablaktól a másikhoz haladt, úgy fosztották meg fokozatosan mindettől. S mire a végén elhagyta az épületet, nem volt állása, a tulajdonát kisajátították, gyereke nevét törölték az osztálynévsorból, lakását elvették” – jellemezte később Izreal főügyésze. Módszerét rövidesen Prágában és Berlinben is meghonosították.
1941-től Eichmann irányította a németországi, majd a megszállt országok zsidóságának deportálását a megsemmisítő táborokba. A berlini központból irányította az egész kontinensre kiterjedő akciókat, és csak rövid látogatások erejéig jelent meg az egyes országokban. Taktikájának lényege abban állt, hogy mindig a legkisebb ellenállás irányában haladt: először a menekült német zsidókat, később az idegen állampolgárságúakat, majd a “hontalanokat” követelte, végül pedig bejelentette igényét valamennyi, az adott országban élő zsidóra.
Karrierje csúcspontja
A magyar zsidók részleges deportálására szóló felkérést 1942-ben még visszautasította, mondván: az üggyel addig nem érdemes foglalkozni, amíg nincs lehetőség a zsidókérdés teljes körű végső megoldására. A “lehetőség” 1944-ben érkezett el, amikor a már hónapok óta feladat nélkül álló Eichmann parancsot kapott, hogy induljon Budapestre. Himmler a varsói gettófelkeléshez hasonló ellenállásra számított, ezért volt szükség – a Gestepo berkein belül Mesternek szólított – Eichmann személyes jelenlétére.
Legkipróbáltabb embereiből felállította “Eichmann különleges egységét”, amely a magyar hatóságokkal együttműködve hónapok alatt csaknem félmillió zsidót deportált, többségüket Auschwitz-Birkenauba. Saját bevallása szerint is ez az akciósorozat volt tevékenységének csúcspontja. A Budapest köré vont szovjet ostromgyűrű elől Eichmann 1944 karácsonyán hagyta el Magyarországot. Bár még azzal viccelődött, hogy nevetve ugrik a sírba, ahová zsidók millióit küldte, de már munkatársai és főnöke is éreztette vele, jelenléte nem kívánatos.
Nem úszta meg
Áprilisban még partizánháborút tervezett az Alpokban, de Németország kapitulációja után álnéven fogolytáborba vonult. Bár a túlélők és a szövetséges hatóságok hajtóvadászatot indítottak ellene, újabb hamis személyazonossággal évekig egy erdőgazdaságban húzta meg magát. Ricardo Clement néven végül 1949-ben Argentínába szökött, ahol családjával együtt békében élt.
Már-már azt hihette, megfeledkeztek róla, amikor 1960 májusában az izraeli titkosszolgálat egy kommandója Buenos Aires külvárosában álló háza elől elrabolta, és Izraelbe szállította. Itt bíróság elé állították, 1962. május 31-én pedig felakasztották.
