Tudomány

A Föld felé tart az irányíthatatlan űrhajó

orosz-urhajo(960x640).jpg (űrhajó, )
orosz-urhajo(960x640).jpg (űrhajó, )

Az űrrepüléseket irányító orosz központnak továbbra sem sikerült kapcsolatot teremtenie a tengelye körül forgó Progressz teherűrhajóval, most a Föld felé tart és be fog lépni a légkörbe.

Korábban azt írtuk, hogy a Moszkva környéki Koroljovban lévő irányítóközpont szakemberei tovább próbálkoznak a kapcsolatteremtéssel, hogy “többé-kevésbé ellenőrzötten és biztonságosan lehozzák” a Föld körüli pályáról az egyebek közt üzemanyagot, oxigént, élelmiszert – összesen két és fél tonna hasznos terhet – szállító orosz teherűrhajót. Az űreszközt a Csendes-óceánba süllyesztenék el, az úgynevezett űrtemetőbe.

Időközben azonban a Rosszija 24 állami hírtelevízió azt jelentette, hogy a földi irányításnak nem sikerült ellenőrzése alá vonni a Progresszt, így nem tudják ellenőrzött módon azt lehozni a Föld körüli pályáról. Egy név nélkül nyilatkozó forrás szerint a szakemberek elismerték, hogy a helyzet kilátástalan. Szergej Talalaszov, az orosz irányítóközpont szóvivője délelőtt még azt közölte a Rosszija 24 állami hírtelevízióval, hogy korai lenne a teherűrhajó elvesztéséről beszélni.

A Progressz jelenleg igen gyorsan, ellenőrizhetetlenül forog saját tengelye körül, egy fordulatot néhány másodperc alatt tesz meg. A Szojuz hordozórakéták nem a kijelölt keringési pályára vitték fel az űrhajót, és nem nyílt ki minden antennája sem. A forgás miatt a működő antennák nem irányulnak folyamatosan a Földre.

Az Interfaxnak név nélkül nyilatkozó illetékes azt mondta, ha az irányítóközpont szakembereinek nem sikerül megteremteni a kapcsolatot a Progresszel, akkor az valószínűleg május első hetében az északi és a déli 52. szélességi fokok között zuhanhat vissza a Földre. Más forrás szerint a zuhanásra május 3-án vagy 4-én lehet számítani, írja az MTI.

Chris Hadfield űrhajós viszont állítja Twitter oldalán, hogy, a Progresz a Föld felé tart, jelenleg Borneó fölött van és be fog lépni a Föld légterébe, azonban azt nem lehet megmondani, hogy mindez pontosan hol és mikor fog megtörténni szerinte.

A Guardian szerint a teherűrhajó el fog haladni Anglia, Németország, Lengyelország és Ukrajna fölött is, de mihelyt belép a légtérbe, elég, arra igen kicsi az esély, hogy a darabja elérnek a földfelszínre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik