Tisza István volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen vezető politikusa, aki következetesen ellenezte az I. világháborút. Amikor azonban a döntés megszületett, mindent megtett a győzelemért – ezért válhatott a sokat szenvedett kortársak szemében “háborús miniszterelnökké”, az egyik leggyűlöltebb személlyé.
„A maga csalhatatlanságának és árnyalattalan lelkiségének tartozott vele, hogy nem törődött eszközeinek erkölcsi tartalmával. Azt hitte, hogy helytelen utakon is lehet jó állomást, etikai szempontból aggályos és elítélendő fegyverekkel is lehet diadalmas, a percek életében túlterjedő eredményeket elérni. Azt hitte, hogy bizonyos tekintetben a magyart keleti módon szabad, sőt kell kormányozni” – írta róla meggyilkolása után Pethő Sándor (1885-1940) történész, publicista.
Gyenge terv, amatőr merénylők
Többször törtek az életére, rálőttek a parlamenti ülésteremben, az utcán, míg végül négy katona az otthonában gyilkolta meg 1918. október 31-én. Az újlipótvárosi Vág utcában, a tömegnyomor enyhítésére épített Népház éjszakai szállásán két “éretlen suhanc”, Biró Zoltán lakatossegéd és Záborszky János kovácssegéd szőtt tervet a kormányfő megölésére. Egy korábban lopott revolverrel akartak végezni vele, „és ha a lövés nem öli meg, késsel, tőrrel szúrják le”. A merénylet után külföldre, Svájcba, illetve Romániába akartak szökni – írja Fiziker Róbert a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján.
Tervükhöz különböző térképeket és „idegen nyelvek megtanulását lehetővé tevő füzeteket” vásároltak. Nagyon amatőrök voltak, Biró a Népházban többször nyíltan beszélt tervükről, ami hamar a rendőrség tudomására jutott. Az egyik tanú szerint a páros kétszer is elindult „lelőni Tiszát”, de nem sikerült alkalmas helyen találkozniuk vele. Végül a rendőrség lépett: 1916. szeptember 16-án végül letartóztatták Biró Zoltánt. Öt hónapi és huszonkilenc napi fogházra, továbbá egyévi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére ítélték.
Tisza nem félt
Záborszky János időközben bevonult katonának, ügyét később kívánták tárgyalni, de ennek a fennmaradt forrásokban nincs nyoma, de vallomása fennmaradt. Természetesen mindkét vádlott azt vallotta, hogy „a gyilkosság eszméje” a másiktól ered. A Birónál talált térképek újságból kivágott vázlatok voltak csupán, de az ítélet szerint ezek a vádlott „szellemi nívójához mérten megfelelőek voltak”.
Tisza Istvánt egyébként nem lehetett megrettenteni. Az 1918-as végzetes napon is figyelmeztették a Vasgrófot, mi készül ellene: „nem ugrom én sehova, ahogy éltem, úgy fogok meghalni” – mondta a menekülést szorgalmazó inasának. Maradt és várta gyilkosait, akiket így fogadott: „Én éppúgy sajnálom, mint önök ezt a borzasztó katasztrófát, ami az országra szakadt, de ha jobban volnának informálva, nem vádolnának engem”. Az általa eleinte ellenzett világháborúnak Tisza volt az utolsó magyar áldozata.
