Tudomány

Bosszút állt a paraszt: levágta a fiú lábait

Brutális tettek sokkolták a hírolvasó közönséget 1903-ban. Dinamittal támadó szerető, elkaszált lábú fiú és brutális támadás Budapesten.

Nem volt jobb a világ a “boldog békeidőkben” sem, az embereket éppoly perverz kíváncsiságot éreztek a véres bűnügyek iránt, akárcsak ma. A sajtó pedig szállította is a történeteket, hol rövidhírként, hol komolyabb beszámolók formájában – derül ki a korabeli cikkeket közlő Huszadik század.hu-ról.

Kár volt csúfolódni…

A Torontál megyei Jablanica községben járunk 1903 szeptemberében, ahol Joneszku János helyi gazda szerelembe esett egy szép asszonyba, akinek az urával ráadásul rokonságban állt. Miután kikosarazták, János a bosszú elég egyedi módját választotta. “dinamitot szerzett s ezt a ház falába rejtette, azon a részén, a hol az asszony aludt s szerdán éjjel kanóczczal felrobbantotta. A dinamit a ház nagy részét bedöntötte s az asszony is életveszélyesen megsebesült. Joneszkut a csendőrök letartóztatták”.

A 13 éves Krupa Mihály csordás fiú csúfolódós kedvének köszönhette a szörnyű halált. És persze a 70 esztendős Zima Jánosnak. Szepes megyében történt, hogy az öreg többedmagával zabot kaszált a kamjonkai határban, amikor a fiú – talán a maga szórakoztatására – “gunyolta az öregnek a munkáját és minduntalan bosszantotta. Ez annyira dühbe hozta az öreget, hogy kaszájával üldözőbe vette a gyereket, és utólérvén, kaszájával a két lábát levágta. A fiu a nagy vérveszteség miatt meghalt. A 70 éves gyilkos önként jelentkezett”.


Csendőrök a Gresham palota előtt (Fortepan/Schoch Frigyes)

Baltával a kézbesítőre

A bibliai Sámson története elevenedett meg a századelőn Torontálban. “Csirics Bozsó istállót épített Milics Tasó odavaló gazdának. Az istálló már tető alá került, a mikor Csirics a bér dolgában összekülönbözött a gazdával, s olyan dühbe jött, hogy neki ment az istálló egyik oszlopának, megrázta, mire az épület összedőlt. A sámsoni cselekedetet azonban vesztére tette, mert a romok maguk alá temették s holtan huzták ki a bedőlt istálló alól.”

Jóval nagyobb terjedelemben számoltak be a lapok egy brutális gyilkossági kísérletről a fővárosban. Egy pénzküldeményeket kézbesítő postás volt az áldozat. Boda István a József körút 12. szám alatti házába ment be, a harmadik emeletre vitt pénzt. “…mikor lefelé jött, a lépcsőház második emeleti részén egy köpönyeges, fekete ruhába öltözött ember ugrott mellé s baltával hatalmas ütést mért a gyanutlanul haladó kézbesítő nyakszírtjére. Az ütés nagy sebet ütött Bodán s elesett”.

“A merénylő ezt a pillanatot kihasználva, lekapta a pénzestáskát s mivel látta, hogy ütése nem volt halálos, késsel is megszurkálta áldozatát, s azután lerohant a lépcsőn. A kapuban egy cseléd állott, a ki a kézbesítő kiabálását hallotta, s megfogta a futó embert, de ez a cselédet fellökve, a körut másik oldalára futott s a Rökk Szilárd-utczába vivő átjáró házon keresztül elmenekült. A sulyosan megsebesített kézbesítőnek még volt annyi ereje,hogy a második emeletről az első emeletre levánszorgott. A második emeleten a nagy vérveszteség folytán elszédült és elesett.”

A mentők gyorsan kórházba szállították a postást, a kereskedelmi miniszter pedig azonnal gyorssegélyt utalt ki feleségének és hat gyermekének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik