Tudomány

Neandervölgyi olvadt bele a falba

Neandervölgyi (neandervölgyi)
Neandervölgyi (neandervölgyi)

Az ősember csontváza szó szerint beépült a barlang falába, most pedig kiderült: neandervölgyi volt, és borzalmas halált halhatott.

Az ősember maradványait 1993-ban fedezték fel a dél-olaszországi Altamura város közelében egy barlangban nyolc méter mélyen. El is nevezték altamurai embernek. Elég hátborzongató a lelet, mint egy groteszk műalkotás: a maradványokat teljesen belepték, gyakorlatilag a barlang falába “olvasztották” a cseppkövek.

DNS fedte fel a kilétét

Tudományos szempontból viszont egy szinte teljesen ép csontvázról van szó. Valamikor 172-130 ezer évvel ezelőtt élt, 160-165 centiméter magas volt. Vizsgálata meglehetősen nehéz, mert a csontok törékenyek, ráadásul az évezredek alatt a cseppkövek kalcitréteget építettek rá.

A lelet megtalálása óta két kérdésben indultak meg a találgatások. Az egyik természetesen, hogy melyik fajba tartozott? Bár sok, a neandervölgyi emberre hasonlító tulajdonságot fedeztek fel rajta, de néhány jellegzetes jegy alapján a Homo heidelbergensis fajba sorolták. A Római La Sapienza Egyetem, a Firenzei Egyetem és a Newcastle Egyetem szakértőinek viszont sikerült DNS-mintát venni a csontokból.

Most, hat éves kutatás után minden kétséget kizáróan sikerült megállapítani, hogy a néhány eltérő morfológiai jegy ellenére neandervölgyi emberről van szó, kora pedig 150 ezer év. Ez a neandervölgyi fajból származó legrégebbi genetikai minta, ezért a szakemberek remélik, segítségével új információkat szerezhetünk a hominidák evolúciójáról.

Szörnyű halála lehetett

A másik égető kérdés az volt, hogyan halt meg? A csontokon nem látszik végzetes sérülés nyoma, ezért erről is több verzió született. Lehetett olyan sebesülése, betegsége, ami nem hagy nyomot a csontokon, viszont halálos. Elképzelhető, hogy egy ragadozó hurcolta a barlangba, aztán mégsem fogyasztotta el. Illetve beérte a lágy részek elfogyasztásával…

A DNS-tesztet elvégző csoport viszont egy igencsak horrorisztikus lehetőséget támogat. A neandervölgyi a barlangban tevékenykedett, megcsúszott, és beszorult egy szűk nyílásba. Ez esetben mozdulatlanságra ítélve, napokig tartó szenvedés után halt szomjan vagy éhen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik