Külső nyomásra átneveznék a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumot. Az ügy nagy vitát kavart nemcsak a városban, hanem országszerte: az elismert gimnázium ragaszkodik nevéhez, aminek szerinte mára semmi köze a kommunizmushoz, a másik oldalról viszont – Rétvári Bence KDNP-s politikussal az élen – politikai kérdést csináltak abból, hogy a kommunista rendszer egyik ikonikus alakjáról ne lehessen intézményt elnevezni.
A Szegedi Történészhallgatók Egyesülete és a Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium kerekasztal-beszélgetést tartott, ahol történész, szociológus és büntetőjogász részvételével, az aktuálpolitikától függetlenül próbáltak meg átfogó képet adni Ságvári Endre személyéről.
Rehabilitálták a csendőrt
1944. július 27-én Budapesten egy cukrászdába négy csendőr azért szállt ki, hogy őrizetbe vegyenek két személyt illegális kommunista szervezőmunka vádjával. Egyikük megadta magát, a másik, Ságvári Endre viszont aktatáskájából pisztolyt rántott elő, majd tüzet nyitott. Az egyik csendőr halálos sebet kapott, de a lövöldözésben az ellenszegülő Ságvári is életét vesztette.
A beszélgetésen – melyen a Szeged Ma tudósítója vett részt – elhangzott, hogy 2006-ban a Legfelsőbb Bíróság jogszerűnek ítélte a csendőrök eljárását és rehabilitálták a Ságvárit lelövő Kristóf Gábort, akit a kommunista rendszer halálra ítélt. Az adott korszak jogi környezete és kaotikus politikai helyzete miatt ugyanakkor nehéz megállapítani, hogy a vallása miatt is üldözött ellenálló milyen bánásmódra számíthatott letartóztatása után.
Wikimedia Commons
Jelentéktelen pozícióban volt
Az Országgyűlés 2013-ban módosította az önkormányzati törvényt, melyben egyebek mellett deklarálták, hogy Ságvári a kommunista áldozatvállalás jelképévé vált, ezért nem javasolják a névhasználatot. Gál Andor büntetőjogász szerint legfeljebb arról lehet vitázni, hogy Ságvári illegális kommunistaként részt vett-e a későbbi rendszer megalapozásában, de kiépítésében, pláne fenntartásában fiatal kora és jelentéktelen pozíciója miatt egészen biztosan nem vállalhatott szerepet.
Ugyanezen elv alapján azonban Nagy Imre nevét sem viselhetné egyetlen közterület vagy közintézmény sem, hiszen a mártír miniszterelnök reformkommunista volt, aki ráadásul tevékeny szerepet vállalt a rendszer hazai kiépülésében és működésében. Noha Nagy Imre érdemei nem elvitathatóak, ez arra világít rá, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a törvény rossz megfogalmazása miatt egymással ellentétes állásfoglalásokat ad ki – mondta a jogász.
Lenyúlt emlékezéspolitika
Bencsik Péter történész szerint Ságvári személyében két önkényuralmi rendszert hasonlítanak össze. Szerinte azonban az 1944-es feszült helyzetben nem lehetett különállni: az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján természetes módon foglalt állást egyik vagy másik oldalon az ember. Még az elhivatott antikommunista Churchill is azt mondta, amikor Németország a Szovjetunióra támadt, hogy „ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről”. Azt sem lehet tudni, hogy Ságvári mennyire lehetett tisztában a Szovjetunió valódi önkényuralmával és az országban zajló kegyetlenkedésekkel: az ország sokáig egy nem létező ideált mutatott magáról kifelé, és alapjaiban pozitív dolgokat üzent az egyenlőtlenségek felszámolásáról és a szegénység eltörléséről.
Bencsik Péter történész szerint Ságvári személyének felmagasztalása a kiépülő rendszer identitáskeresése volt. Az átnevezést 1990-ben kellett volna megejteni, ma már nyilván nem támogatná, hogy ilyen nevet adjanak egy intézménynek, de 25 évvel később már nem is tartja fontosnak a levételét.
Katona Péter szociológus szerint ahogy korábban a Kádár-korszak, úgy napjainkban a jobboldal nyúlta le az emlékezéspolitikát. Szerinte a dolgoknak az érintettek szintjén kellene eldőlniük, Szegeden viszont nincs túl erős „átnevezési hangulat”. A legtöbb szegedi számára Ságvári nem a kommunista és antifasiszta ellenállót jelenti, hanem egy évtizedek óta sikeresen működő intézményt – mondta a szakember.
