Pest lakossága ötven év alatt a négyszeresére duzzadt, 1846-ban átlépte a százezer főt – bár folyamatosak voltak az építkezések, égető volt a lakáshiány, az árak pedig az egekben jártak. Saját lakással csak nagyon kevesek rendelkeztek, az emberek többsége bérelt lakásban élt. Még a tartósan vagy időlegesen itt tartózkodó mágnások egy része, valamint a nem háztulajdonos nagypolgárok is. Ők bérelték a Lipót-, esetleg a Belváros bérpalotáinak első emeleti előkelő, nyolc-tíz szobás lakásait.
Fotók: Fortepan
Ezek a nagy lakások gyakran teljes egészében elfoglalták a ház első emeletét, alsó határuk a négy-öt szoba volt. A világos, nagy, reprezentatív helyiségek ablakai az utcára néztek. A csendesebb, de levegőtlenebb és sötétebb udvari fronton a háló- és gyermekszobák kaptak helyet, valamint a többfőnyi személyzet kamrái – részletezi Fónagy Zoltán történész a Mindennapok története blogon. Mosakodni a szobákban, tállal és kancsóval lehetett, illemhelyet az udvarban, rangosabb lakásoknak az emeleti folyosón építettek.
Végtelen nyomor
A módos középpolgárság általában a bérházak második emeletén kialakított három-négyszobás lakásokban élt, ami lehetővé tette a dolgozó-, fogadó-, ebédlő és hálószobák elkülönítését. Azonban csak a városlakók töredéke élt ilyen tágas, kényelmes, elkülönült funkciójú helyiségekre osztott lakásokban. Még a konszolidáltnak nevezhető kispolgári lakások többsége is mindössze egy-két szobából, konyhából, kamrából állt.
A városi szegénység túlnyomó többsége leginkább a lakásínség miatt szenvedett. A magas lakbérek miatt a szoba kiadása, sőt az albérlet is jó üzletnek számított, a szegények csekélyke jövedelmét viszont alaposan megcsapolta. Emiatt nagy nyomor és zsúfoltság volt, főleg a külvárosokban. Egy-egy szobát olykor két-három többgyermekes család bérelt, a körülményekhez képest drágán.
Óriási üzlet
“Néhány nap előtt egy József-külvárosi házban levén dolgunk, véletlenül szomorú ínség szemtanúi valánk. Egy kis szobában, melyért fél konyhával száz váltóforintnyi szálláspénz fizettetik évenkint, három szegény családot találtunk egymásra zsúfolva. Egy favágót 6 kisgyermekkel, ki rongyos vackában betegen feküdt, s feleségét néhány nap előtt temette el; egy vízhordót feleségével s négy apró gyermekkel és egy kofát két gyermekkel, kinél rendesen négy vagy öt szolgálat nélküli nőcseléd szokott tartózkodni” – írta a Jelenkor 1847 februárjában.
A nyolc-tíz szobás lakásokért 1200-2500 ezüstforintot fizettek – többnyire arisztokrata – bérlőik. A tisztes polgári igényekhez mért lakás 300 forint körül kezdődött. Az udvari és a külvárosi lakások természetesen olcsóbbak voltak. 1845-ben egy nyomorúságos szobáért, közös konyhával, évi 40-60 forintot kértek. És s fizetések? Egy városi iskolába évi 300 forintért kerestek tanítót. Egy kőműves vagy ácsmester napi bére 1 forint volt, a mészároslegények évi 80-240 forintra számíthattak. A másik oldalról nézve: a legnagyobb pesti bérházak évi 20-30 ezer forintos jövedelme felért egy jelentősebb uradalom hasznával…
