Az utókor népi hőst kreált belőlük, a XIX. századi betyárok mégsem voltak mások, mint útonállók, rablók, gyilkosok. Világuk évszázados létezése az óriási érintetlen erdőségeknek, mocsárvilágnak, az idegen számára életveszélyes búvóhelyeknek, az állami bűnüldöző szervek gyengeségének köszönhető, semmint a nép támogatásának. Az első betyárlegendákhoz sincs köze a “nép ajkának”, élelmes városi könyvkiadók, nyomdászok adták ki pár lapos füzetekben mendemondák és bírósági jegyzőkönyvek alapján.
De ne essünk át a ló túloldalára, betyárjaink élete ha nem is volt hősies, kalandokban és izgalmakban mindenképp bővelkedett. Rózsa Sándor után talán a legismertebb a Dunántúlon portyázó Sobri Jóska, született Pap József. Népszerűségének oka alighanem az lehetett, hogy igencsak jóképű legényként ismerték. Becenevét feltehetően édesapja szülőfalujáról, a Sopron vármegyei Soborról kapta, a család ugyanis innen költözött még Jóska születése előtt a Vas megyei Erdőd majorba, ahol a családfőt kanászként alkalmazták.
A rettegett rabló
Rendes gyereknek nevelték, leginkább legényes csínynek tekinthetjük, hogy részt vett egy disznólopásban, amiért két év börtönnel fizetett. Akár igaz, hogy az ifjú fogságát egy szép porkolábné tette elviselhetőbbé, akár nem, Pap József egész más emberként tért haza a fogságból: a börtön a szó legrosszabb értelmében kikupálta a fiút.
Betyársors: kocsmából a börtönbe (Wikipedia)
Alig volt 25 esztendős, amikor 1835-ben barátjával, Fényes Istókkal kirabolták a kolomposi juhászt. Sobri megúszta, Istókot azonban elfogták és felakasztották. Egy darabig a Bakonyban bujdosott, de Milfajt Ferkó segítségével hamar félelmetes hírű rablóbandává szervezte a környék szegénylegényeit. A Nyugat-Dunántúlon garázdálkodtak, általában gazdag számadó juhászokat, kereskedőket fosztogattak. A környék rövidesen rettegett tőlük, az emberek alig mertek útra kelni.
Egyre nagyobb “bulikat” szervezett, pályája csúcsát a győri káptalan kifosztása és Hunkár ezredes kirablása volt. Utóbbi túl nagy falat volt, a befolyásos ember ugyanis egészen Bécsig szaladt panaszával. Hat vármegye katonaságát mozgósították a betyárok ellen, Sobri Jóska fejére 100 arany vérdíjat tűztek ki, és 1836-banmegindult a hajtóvadászat. A vezér két részre osztotta csapatát, Milfajt Ferkó a Vértes felé vette útját, a vezér pedig a Bakonyon keresztül Tolna felé tartott.
Inkognitóban élte le életét?
Ferkót hamar utolérte a végzet, amit főleg saját magának köszönhetett: egy vad tivornya közben meglőtte saját magát, sebesülten pedig gyorsan elfogták. Rögtönítélő bíróság ítélte el és akasztatta fel még 1836 decemberében. Sobrit a következő évben, február 17-én kerítették be a katonák a Tolna és Somogy megye határán található Lápafőnél kerítették be a császáriak. Nem adták olcsón magukat, kisebb csata kezdődött, amelyben a betyárok nagy része életét vesztette.
Nem tudni, mi lett pontosan Sobri sorsa. Egyes források szerint mikor kilátástalan helyzetével szembesült, maga ellen fordította a pisztolyát. Mások viszont úgy tudják, élve fogták el, és őt is felakasztották. Persze mindenféle mendemondák is szárnyra kaptak, miszerint a csavaros eszű betyárnak sikerült meglógnia a kelepcéből. Ezután Amerikába ment, ahol gyógyszerészként hatalmas vagyonra tett szert, vagy az Alföldön vált gazdag számadóvá…
