A trianoni béke papíron meghatározta Magyarország új határait, a vonal “meghúzása” a gyakorlatban viszont vegyesbizottságok feladata volt. A magyar-csehszlovák határrendező bizottságban a két érintett ország képviselőjén túl Nagy-Britannia, Olaszország és Japán delegált tagokat. A szerződés a szén- és bazaltbányászatról nevezetes Karancs-hegységben fekvő Somoskőt és Somoskőújfalut is északi szomszédunknak ítélte.
Próbálják meg szlovákul
Az elcsatolt falvak határában feküdt a budapesti Prof. Dr. Krepuska Géza egyetemi tanár, a Szent Rókus Kórház fül-orr-gégész professzorának 2107 holdas birtoka, ahol a professzor – a befektetésen túl – kőzet- és ásványgyűjtő hobbijának is élhetett. Történt pedig, hogy a bizottság egy angol tisztje épp a magyar fővárosban tartózkodva súlyosan megbetegedett. Az állítólag gyógyíthatatlan fül-, vagy gégebetegségét Krepuska doktor sikeresen megoperálta és kikezelte – olvasható a visszaemlékezés a Múlt-kor.hu-n.
Felhasználva a jó ismeretséget, a professzor rábeszélte a tisztet, hogy az antant-bizottsággal szálljon ki a helyszínre és nézzék meg a két falut. Somoskőújfaluban javasolták a “vendégeknek”, próbáljanak meg bárkivel is szlovákul szóba elegyedni. Miután ez nem sikerült, a küldöttség – ugyancsak “állítólag” – ekkor ráébredt, hogy színmagyar falut juttattak a csehszlovákoknak. A helyzet tisztázására a bizottság tárgyalásokat indított meg, amivel egy hosszabb procedúra vette kezdetét.
Tizenöt négyzetkilométer…
Cseppet sem kétségbe vonva a Krepuska Géza hazafias indítékait tegyük azért hozzá, hogy bár a békeszerződés biztosította a magántulajdon védelmét, a jövedelmező bányák államosítása is fenyegető és valós lehetőségként lehebegett a feje felett. Beindult a magyar diplomácia is, az etnikai szempontok mellett erősen hivatkoztak arra a tényre is, hogy a karancsi bazalt nélkül a magyar városok és főleg Budapest utcáinak kövezése lehetetlenné vált.
A bizottságban végül 1922. márciusában szavazategyenlőség alakult ki – a magyar mellett az angol és a japán delegált szorgalmazta a két falu visszacsatolását. A kérdés megjárta a Nagykövetek Tanácsát, majd a két érintett országra bízták a megoldást, ahol természetesen nem sikerült megegyezni. Végül a Népszövetség döntött 1924. április 23-án: Somoskő és Somoskőújfalu a környék bazalt és szénbányáinak egy részével együtt visszakerült Magyarországhoz. Hazánk megkapta emellett a kitermelési jogot arra a bazaltra vonatkozóan is, amely Somoskő határának Csehszlovákiához ítélt részén található.
A döntés 1924. február 15-én lépett hatályba: aznap írták alá a két állam kijelölt illetékesei a helyszínen az átadási iratokat, a bevonuló magyar küldöttséget hatalmas ünnepség fogadta. Magyarország tehát 1924-ben néhány bazaltbánya használati jogával, 15 négyzetkilométernyi területtel és 2500 lélekkel gyarapodott, akiknek 97 százaléka volt magyar anyanyelvű.
