Mária Terézia fia csaknem 40 évesen, 1780-ban vette át a Monarchia irányítását, és azonnal nekilátott hosszú évek során dédelgetett tervei megvalósításához. Királyként úgy vélte, akaratát semmi és senki nem írhatja felül, ám emellett kötelességének tartotta, hogy népe javát keresse, ő legyen az “állam első szolgája”. A Habsburgok tarka birodalma helyén egy nyelvében homogén, közigazgatásában centralizált országot akart létrehozni – írja a Rubicon.hu.
Kalapos királynak is nevezik II. Józsefet, mert a Szent Koronát soha nem tette a fejére – a különállását féltékenyen óvó magyarság ez esetben a koronázási esküvel béklyóba kötötte volna kezeit. Ennek megfelelően rendeleti úton kormányzott, méghozzá meglehetősen erős iramban: országlása 10 éve alatt több mint 6000 törvényt hozott, köztük tarka összevisszaságban szerepeltek az apró-cseprő és a birodalom számára kulcsfontosságú ügyek.
Türelmetlenségében nem mérlegelte tervei kivitelezhetőségét, sem – egyébként nemes célt szolgáló – határozatainak következményeit. Hívő katolikusként is vasakarattal vitte véghez az egyházat “sértő” intézkedéseket. Az állam érdeke és az uralkodó fejlett szociális érzéke játszott főszerepet a jobbágyrendelet kiadásakor: a szabad költözés és szabad öröklés jogának biztosításával a korábbinál jóval kedvezőbb életkörülményeket teremtett a társadalom alsó rétegei számára.
A központosítás elsősorban a legnagyobb önállósággal bíró Magyarországon okozott felháborodást a nemesség körében. Az uralkodó mellőzte az országgyűlést, a vármegyék helyett kerületeket alakított ki élükön királyi biztosokkal. A latin helyett a németet tette meg hivatali nyelvnek, a Szent Koronát Bécsbe szállíttatta, és – feltehetően az általános adózás bevezetése céljából – elrendelte hazánk első népszámlálását. József jó szándéka, nemes céljai ellenére alapvetően hibás koncepcióval nyúlt a kormánypálcához. A kritikus hangok és ellenérzések figyelmen kívül hagyásával néhány éven belül veszélybe sodorta országa stabilitását.
A növekvő feszültséget oldandó a közvélemény figyelmének elterelésére háborút indított az oszmánok ellen. A háborúból viszont halálos betegen tért haza, alattvalói már bukott emberként tekintettek rá. halálos ágyán, 1790. január 28-án a türelmi-, a jobbágy- és az alsópapságot érintő rendelet kivételével összes intézkedését visszavonta. Ez volt az a bizonyos “nevezetes tollvonás”.
