Gábris Ernő hadi naplója hiánypótló forrás a magyar honvédség 1944 őszén vívott harcairól a Gyalui Havasokban.
Örömmel mentek harcba
„Pihenőt rendeltek el, én is lefektettem a szakaszomat. A fiúk eddig derekasan megállták a helyüket. Csak az búsít bennünket, hogy nincsenek fegyvereink. Mindössze 1 puska, 1 pisztoly és egy csomó kézigránát van a szakaszban. A puska a legényemé, a pisztoly az enyém, kiadtam fejenként 2 kézigránátot. De micsoda páncéltörők vagyunk mi löveg nélkül? Szinte úgy hiányzik, mint a fél kezünk” – idézi a 33. hegyivadász zászlóalj őrmesterét az Archívnet.hu.
A naplóban jól nyomon követhető a kezdeti lelkesedés, amely még 1944 kora őszén is övezett egy Románia elleni támadást, az egyszerű honvédek is szívesen mentek harcba az Erdélyi-szigethegységben. Nem ez volt a hadmozdulatok fő csapásiránya, hanem mind a magyar-német, mind pedig a román-szovjet részről először a Kolozsvár-Torda, illetve délebbre Makó-Arad vonala.
Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú (Fortepan/Ludovika)
Hiányzott a kegyetlenség
A két csatamezőt összekötő hegyvidéki harcokra kevesebb figyelem irányult, és a magyar hadtörténetírás legújabb szintéziseiben sem került fókuszba az itt vívott küzdelem. Ezért értékes a Máthé Áron által nemrégiben feldolgozott napló.
A magyar katonák a román lakosságot ellenségnek tekintették, de az érzés kölcsönös volt. A honvédségen belül is bevett fogalom volt a zsákmányszerzés, más néven a „szerzés” vagy „faszolás”. Gábris írásában is megjelenik a zsákmányoló magyar honvédek képe, a más korabeli haderőnél bőven fellelhető brutális kegyetlenség azonban hiányzik. Ettől függetlenül a napló nem a legfényesebb magyar hadikrónika.
Már csak azért sem, mert a rosszul felszerelt, gyengén képzett, tisztekkel alig rendelkező alakulatok a zavaros irányítás mellett nem igazán tudtak a győzelmet a markukban érző román erőkkel szemben sikeresen tevékenykedni – írja Máthé Áron. Gábris Ernő pedig: “Még az éj folyamán be kell érkeznünk Besztercére, onnan valószínűleg gépkocsin leszünk továbbszállítva Désen át Kolozsvárra. Nagy volt az örömünk, mert tudtuk, hogy Dél-Erdélyért megyünk. A baj csak ott volt, hogy nem voltunk még teljesen felszerelve”.
A történész bevezetőjét és Gábris Ernő hadi naplóját az erdélyi harcokról ide kattintva olvashatja teljes terjedelmében.
