Tudomány

Már a bőrünkön érezzük a globális felmelegedés hatásait

Bár még csak január van, kiadták az idei első riasztást a mogyoró pollenszórása miatt. 2014 volt a legmelegebb év 1880 óta, a kutatók szerint a globális felmelegedés folytatódik.

A hétvégén helyenként már tüneteket okozhat a mogyoró pollenje az arra allergiásoknak – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken hivatalos Facebook-oldalán.

Az enyhe idő hatására egyes kora tavaszi allergén növények pollenszórása már január elején elkezdődött. A mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágporából egyelőre jellemzően csak egy-egy szem van jelen a levegőben.

Ugyanakkor a meteorológiai előrejelzések alapján várható szél miatt, elsősorban az ország délnyugati részében, a mogyoró pollenkoncentrációja a hétvégén már eléri a tüneteket okozó közepes szintet.

2014 volt a legmelegebb év

Pénteken az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) is megerősítette, hogy 2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban a mérések 1880-as kezdete óta. Korábban a japán meteorológiai ügynökség (JMA) és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) hozta nyilvánosságra az elmúlt évre vonatkozó adatait, amelyek szintén azt mutatták, hogy a tavalyi volt az eddigi legmelegebb év a világban.

A NOAA pénteken közzétett adatai szerint a földkerekség tavalyi átlaghőmérséklete 14,6 Celsius-fok volt, amely 0,69 Celsius-fokkal magasabb a 20. századi globális átlaghőmérsékletnél. A Léköri Hivatal 2010-ben és 2005-ben mért globális éves melegrekordot, a tavalyi átlaghőmérséklet 0,04 Celsius fokkal haladta meg a korábbi csúcsévekét. A hivatal szerint továbbá a tavalyi volt az eddig mért legforróbb december a világban, hőmérséklete 0,77 Celsius-fokkal haladta meg a 20. század átlagát.

A Rutgers Egyetem munkatársaként dolgozó Jennifer Francis és más klímaszakértők szerint az eredmények azt mutatják, hogy a globális felmelegedés változatlanul folytatódik.

Fotó: Thinkstock

A klímaszakértők szerint a 2014-es rekord részben azért jelentős, mert tavaly nem jelentkezett az El Nino, a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedését okozó légköri jelenség, amely világszerte befolyásolja az időjárást, feltornászva a globális hőmérsékletet. Az 1998-as rekordot például egy szupererős El Nino vezette fel.

A 2014-es rekord hátterében egyebek közt az óceánok különböző területein mért rekordhőmérsékletek, az Oroszország keleti, az Egyesült Államok nyugati, Európa jelentős, Afrika északi és Ausztrália bizonyos részeit sújtó melegrekordok álltak.

Ma nálunk is érzékelhető volt a változás: Sellyén 16 fokot mértek, Magyarországon ez az új napi maximumhőmérsékleti rekord.

A folyamat fékentartásából Magyarország is kiveszi a részét. Ahogyan korábban megírtuk: Pásztor Jánost nevezte ki az ENSZ klímaváltozási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettesévé Ban Ki Mun, a  világszervezet főtitkára.  A döntést maga a főtitkár jelentette be ma, New Yorkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik