Hazatértek mire a falevelek le hullanak – ígérték az 1914 nyarán hadba vonuló német bakáknak, aztán úgy adódott, hogy a karácsonyt is a lövészárkok poklában töltötté, s az után még hármat. De a legelső, az a száz évvel ezelőtti szenteste volt a legemlékezetesebb az első világháborúban, sőt: talán az egész XX. században.
Nem csak reménykedett, komolyan hitt benne minden résztvevő ország hadvezetése, hogy villámháború lesz az osztrák-magyar trónörökös, és felesége ellen elkövetett szarajevói merénylet nyomán kirobbant konfliktusból. Senki sem fogta fel, hogy a kor technikai vívmányai, és globális szövetségi rendszer a poklot idézik meg a földön. A kiegyenlített erőviszonyok már 1914 végére több frontszakasz megmerevedéséhez vezettek, a katonák a lövészárkokból néztek egymással farkasszemet, tíz- és százezrek haltak meg néhány méternyi előrenyomulás reményében. A harctéren addig soha nem látott pusztítást hozott a géppuska megjelenése, az aknavetők és a harci gáz bevetése: karácsonyra már nagyjából egymillió ember adta életét a hazájáért. Legalábbis ők így hitték.
Nyugaton, a szokatlanul sokat esett, a bombák és lövedékek szaggatta talaj véres mocsárrá változott, az emberek úgy éltek a lövészárkokban, mint a patkányok. Vagyis sokkal rosszabbul: az állatok mehettek, ahová akartak, nekik viszont az őrület határán is ki kellett tartaniuk a halálzónában.
Fotó: Wikipédia
Száz évvel ezelőtt, 1914 szentestéjén csoda történt a pokolban. A legutolsó csoda. Az első világháború sokkal „emberibb” volt a másodiknál, erősen élt még a lovagiasság szelleme. A nyugati hadszíntéren, ahol több százezer brit, belga, francia és német katona nézett egymással farkasszemet a lövészárkokból, karácsony és újév között fegyvernyugvás volt érvényben. Bár hivatalos fegyverszünetet nem kötöttek egymással a hadban álló felek, de nem folytattak harci cselekményt.
Karácsonyra a német katonák fenyőágakkal díszítették fel a lövészárkaikat. Az alkonnyal néma csend szállt a tájra. A britek oldalán egy fiatal tiszt, a második zászlóaljBedfordshire ezredének tizenkilenc éves hadnagya Chales Brewer bajtársaival az árokban didergett. Augusztusi bevonulásakor még a legrosszabb rémálmában sem gondolt hasonló karácsonyra. Fel alá kezdett sétálgatni, hogy kicsit átmelegítse a tagjait, majd hirtelen apró fénypontokra lett figyelmes az ellenség alig száz méterre húzódó állásainál. Hasra vágta magát, majd óvatosan kikémlelt a homokzsákok fölött. Mintha egy karácsonyfa csúcsa nyújtózkodott volna ki a lövészárokból. Egy pillanatra az hitte valamilyen csapda, de aztán többedmagával meghallotta a hangokat.
A német nyelvből egyetlen szót sem értettek, de mindenki pontosan kivette, hogy az ellenség a Silent Night (Csendes Éj) dallamán énekel: „Stille Nacht! Heilige Nacht!” Amikor németek befejezték a dalt, tapsolni és éljenezni kezdtek. Néhány brit pedig, ahogy a tüzet is viszonozni szokták, énekelni kezdték a Silent Night-ot. Néhány perc múlva az ádáz ellenségek már együtt énekeltek, ki-ki a saját nyelvén. Aztán valaki, a józanész minden szabályát felrúgva feltartott kézzel kiemelkedett a lövészárokból. Társai és ellenség is rettegve nézték amint lassan kilép a viszonylagos biztonságot nyújtó fedezékből és a szögesdrót akadályok között araszolni kezd ellenség felé a senki földjén. Aztán innen és onnan is követni kezdték: az emberek akiknek szent kötelességük egymás halomra gyilkolása, fegyvertelenül, békében találkoztak a halálzónában. Kezet fogtak egymás vállát lapogatták, és apróságokkal: egy kockányi csokoládéval, egy szippantásnyi dohánnyal, egy korty itallal ajándékozták meg egymást.
A The Illustrated London News képe, 1915. Január 9. forrás: Wikipédia
Rengeteg német dolgozott a háború előtt brit területen, ők tudtak angolul, segítségükkel az ellenségek beszélgettek, mutogatták egymásnak hátrahagyott szeretteik fotóját. Aztán karácsony napján barátságos futballmeccset játszottak. Végül a német hadvezetés elégelte meg az „összeurópai pikniket”, és a katonákat visszaparancsolták a lövészárkokba: Berlinben attól féltek, ha tovább engedik a barátkozást, a katonák később nem lesznek hajlandók egymásra lőni.
A háborút az Antant hatalmak nyerték meg 1918-ban: Nagy Britannia maradt az egyetlen globális birodalom. A világ soha nem akart hasonló borzalmakat átélni, de a büntetőbékékben már meg volt írva a következő világégés, a sokkal kegyetlenebb és embertelenebb második nagy háború kitörése.
Vilmos herceg az 1914 karácsonyának tiszteletére emelt emlékmű avatásán. Fotó: Europress
Az 1914-es karácsonyra azonban sokan emlékeznek úgy, mint az emberség, és a remény üzenetére. Különösen az angolok, akik idén többféleképpen lerótták tiszteletüket a karácsony éjjelén egymással barátkozni merészelő hősök előtt. A történetüket dolgozza fel például a Sainsbury’s élelmiszerlánc karácsonyi reklámfilmje, Vilmos herceg pedig Roy Hodgson, angol szövetségi kapitánnyal egy olyan emlékművet avatott fel a brit hősi halottaknak emlékét őrző National Memorial Arboretum-ban, amelyik egy kézfogást ábrázol, egy korabeli focilabda korvonalain belül. Az első világháború első karácsonyát felelevenítő szobrot, az iskolai pályázatot megnyerő, tíz éves, newcastlei Spencer Turner terve alapján készítették el.
