Tudomány

Állattenyésztéssel is forraljuk a Földet

tehenek (tehén, tehenek, )
tehenek (tehén, tehenek, )

Kevesebb hús és tejtermék fogyasztása lassíthatná a klímaváltozást, ám az emberek nagy része nincs tisztában ezzel az összefüggéssel - állapította meg a brit Királyi Külügyi Intézet - székháza után közkeletű nevén Chatham House - felmérése.

Az állattenyésztés adja a klímaváltozáshoz vezető globális kibocsátás 14,5 százalékát a Chatham House kedd este megjelent vizsgálata szerint.

A 12 ország 12 ezer lakosa részvételével végzett felmérésben több mint kétszer annyian (64 százalék) vélték úgy, hogy a közlekedésből származó emisszió az éghajlat melegedésének fő okozója, mint akik úgy gondolták, hogy a hús- és tejtermék-fogyasztásból eredő kibocsátás szintén fontos tényező (29 százalék).

Sokat segítene a Földön az étrendváltás

Az állattenyésztésből származó élelmiszerek fogyasztása jelentősen növekedhet a következő 40 évben, mindenekelőtt Kína, India, Brazília és a Dél-afrikai Köztársaság feltörekvő piacain. Ezek az országok szintén részt vettek a felmérésben. “A húsfogyasztás 60-70 százalékos növekedése várható 2050-re, ennek részben az az oka, hogy a fogyasztók nem ismerik az állati termékek éghajlatra gyakorolt hatását” – magyarázta Antony Froggatt, a Chatham House kutatója. A megkérdezett oroszok 40 százaléka, a dél-afrikaiak 25 százaléka mondta azt, hogy a hús és a tejtermékek fogyasztása “kicsit vagy egyáltalán nem” befolyásolja az éghajlatváltozást.

Ha a fogyasztók tudatában lennének, hogyan hat a globális felmelegedésre az egyre több hús evése, valószínűbb, hogy hajlandóak lennének változtatni az étrendjükön – vélték a kutatók.

A felmérésben részt vevő országok átlagánál nagyobb arányban voltak azok a brazil, indiai és kínai válaszadók, akik változtattak volna evési szokásaikon, miután megmutatták nekik étrendjük klímamódosító hatását.

Ezek a hatások azonban másodlagosak az ételválasztást alakító közvetlen megfontolások: az ízlés, az ár, az egészség és az élelmiszer-biztonság után – mondták a kutatók. A 12 országban megkérdezettek közül a nők inkább hajlottak arra (71 százalék), hogy kimondják: a húsfogyasztás mennyisége fontos tényezője a klímaváltozásnak, szemben a férfiak 64 százalékával.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik