A Román Királyság történelmi lehetőséghez jutott 1916 nyarán. Az I. világháborúba fegyveres semlegesként szállt be a központi hatalmak oldalán, az antantnak azonban nagyon is jól jött volna egy “tűzfészek” a Monarchia békésnek hitt szomszédságában. Diplomatáik azt is jól tudták, hogyan lehet egyetlen nagyívű, számukra olcsó ígérettel átállítani a románokat.
A győztes mindent visz
Az 1916. augusztus 17-én aláírt bukaresti titkos szerződés szerint, ha Románia megtámadja Ausztria-Magyarországot, az országhoz csatolják Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény–Debrecen–Csongrád–Tisza vonalig. Ha azonban a háború végéig különbékét köt, e jogát elveszti. Még augusztusban román katonák törtek be Erdélybe, ám a Monarchia katonái német segítséggel gyorsan megállították az előrenyomulást, december 6-ára Bukarestet is elfoglalták és megkötötték azt a bizonyos különbékét.
Úgy tűnt, a Kárpátokon túli román álmok szertefoszlottak. Az általános fegyverszünet előtt egy nappal, 1918. november 10-én azonban Bukarest “visszatért” a háborúba, és a győztes jogán követelt óriási területeket. Sőt, jogsértő módon, és a győztes nagyhatalmak többszöri figyelmeztetése ellenére többször is átlépte az aktuális demarkációs vonalat és egyre nagyobb magyar területet szállt meg, még Budapestet is elfoglalta. Módszeresen kirabolták az országot arra hivatkozva, hogy a Romániához “csatlakozott” területtel arányosan joguk van magyar gazdasági, kulturális javakra is.
Románia aláírja a különbékét a központi hatalmakkal (Wikipedia)
Elvette, megtartotta
Mindennek jogalapjául a december 1-jén tartott gyulafehérvári népgyűlést citálták. A Budapesten alakult román Nemzeti Tanács szervezte, a jó viszony érdekében pedig a Károlyi-kormány még ingyenes utazást is biztosított a Gyulafehérvárra tartóknak. A városban ezen a napon több tízezren demonstráltak, miközben a románok által igényelt 26 történelmi magyar vármegyéből érkező 600 képviselő és a Regátból, valamint a román hadseregből küldött “tagok” – összesen 1228 fő – kimondta Erdély, a Bánság és Máramaros egyesülését a Román Királysággal. A „leendő kisebbségek” számára teljes körű nemzeti- és szabadságjogokat ígértek, másnap pedig ügyvezető kormányt állítottak fel a terület ideiglenes irányítására,
Novemberben a székelyek, december 22-én pedig egy kolozsvári magyar népgyűlés is kinyilvánította, nem akarnak elszakad. A medgyesi szász közösség ’19 januárjában “jóváhagyta” a román döntést, de ez mit sem változtat a tényen: fél Magyarország elszakításáról egyedül a terület román nemzetiségű lakói döntöttek. Karácsony napján a román hadsereg bevonult Kolozsvárra, és minden demokratikus intézményt megszüntetett. Trianonban már senki nem emlékezett a bukaresti szerződésre és a román különbékére, több mint 1,5 millió magyar és 108 ezer négyzetkilométert csatoltak Romániához. A wilsoni elvek mentén a kisebbségeknek tett ígéretek pedig az új határok megszilárdítása után gyorsan elfelejtődtek.
