A békés magyarországi átmenet gerincét az állampárt és az Ellenzéki Kerekasztal megbeszélései alkották 1989-ben. Megegyeztek abban, hogy közösen dolgozzák ki a demokratikus átmenet feltételeit. Viták persze voltak, de szeptember 18-án megszületett a megállapodás a hat sarkalatos törvényjavaslatról. Ezt az MSZMP és az MDF elfogadta, ám az SZDSZ és a Fidesz nem volt hajlandó aláírni, bár vétót sem emelt.
A szabad demokraták azzal indokolták döntésüket, hogy az MSZMP minden érdemi engedmény elől elzárkózott. Nem egyezett bele munkahelyi szervezeteinek feloszlatásába, nem kívánt elszámolni vagyonával és nem járult hozzá a munkásőrség feloszlatásához. A kommunista párt emellett ragaszkodott hozzá, hogy még a szabad választások előtt hozzák létre a köztársasági elnök intézményét és válasszák meg az államfőt.
Az ellenzék igeneket akart
Utóbbinak azért volt jelentősége, mert a választást feltehetően a nagyon népszerű államminiszter, Pozsgay Imre nyerte volna. Az SZDSZ a “néphez fordult”, kevesebb mint egy hónap alatt összegyűjtötte a népszavazáshoz szükséges aláírásokat. A referendumot november 26-ára írták ki, a szociáldemokraták, a kisgazdák és a fiatal demokraták is a liberálisok mellett kampányoltak, hogy a polgárok mind a négy feltett kérdésre igennel szavazzanak.
Így lett az első magyar népszavazásból a négyigenes népszavazás. A kérdések a következők voltak, a szavazólapon mindegyik alatt egy-két mondatos magyarázat is szerepelt: 1. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? 2. Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? 3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról? 4. Feloszlassák-e a Munkásőrséget?
Választási csalás?
A részvétel 58 százalékos volt, mind a négy kérdésben az igenek győztek. Az államfőválasztással kapcsolatban csupán 50,07 százalékkal, az összes többi kérdésben azonban százalékos, elsöprő többséggel. Ennek értelmében az első szabadon választott Országgyűlés Göncz Árpád személyében választott államfőt 1990. augusztus 3-án.
Pozsgay Imre 2012-ben úgy nyilatkozott, lórúgásként élte meg, hogy nem lehetett köztársasági elnök. De mondott többet is: “A négyigenes népszavazás volt az első választási csalás szabad választásaink történetében, ugyanis csalárd felhívás volt az egész. Először is az első kérdés volt a leglényegesebb, de azt hagyták a legnagyobb homályban.” A kérdés szerinte valójában azt jelentette: “Akarja-e ön, hogy a szabadon választott Országgyűlés válasszon köztársasági elnököt? – erre igent lehet mondani, csak azt nem tudta, aki igennel válaszolt, hogy ezzel a saját szavazati jogáról mond le” – fogalmazott Pozsgay Imre.
Teljes érdektelenség
Valóban nem volt egyértelmű, hogy ez “örökre” szól. A szavazólapon a kérdés alatt ez állt: “Igen szavazatával Ön azt támogatja, hogy a köztársasági elnököt ne a nép, hanem az új Országgyűlés válassza meg. Nem szavazatával azt támogatja, hogy a köztársaság első elnökét közvetlenül a lakosság válassza meg.” Király Zoltán független országgyűlési képviselő kezdeményezésére 1990. július 29-én ismét népszavazást írtak ki a témában.
A kérdés és az alatta szereplő magyarázat: Kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon válasszák meg? (Igenlő válasszal elutasítja, nemleges válasszal megerősíti az Országgyűlésnek ebben a kérdésben már meghozott döntését, mely szerint a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja). Csakhogy a referendum érdektelenségbe fulladt, a választók csupán 14 százaléka járult az urnák elé. Igaz, túlnyomó többségük a közvetlen választást támogatta, de a népszavazás érvénytelen volt.
Fotó: retropol.blog.hu
