Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-nek elmondta, a madarak jeladója az után kezdett el újra működni, hogy olyan területekre értek, amelyeknek jobb a GSM-hálózat lefedettsége. A koordináták alapján a madarak már megkezdték a telelést a Szaharától délre eső területeken.
„A legnyugatabbra a Varbó nevű öreg madár jutott, de előtte csaknem három hónapon keresztül nem tudtunk róla semmit. Utoljára a Nílus mellől, Szudánból szolgált adatokkal, de utána távolra került a GSM tornyok hatósugarától. Jelenleg a Csád-tó maradványának közepén tartózkodik, Csád, Niger és Nigéria hármas határán. Ez azért is érdekes helyszín, mert itt találkoznak egymással a Boszporusz felett vonuló közép- és kelet-európai, illetve a kontinenst Gibraltárnál elhagyó, a németországi Weser folyótól nyugatra fészkelő fehér gólyák” – mondta Papp Ferenc.
A magyar fehér gólyák vonulási útvonalának korábban ismeretlen kitérőjéről Csád déli részére csak a 2012 augusztusában a Nógrád megyei Nemti község határában befogott, majd jeladóval ellátva szabadon engedett, Zagyva nevű gólyának köszönhetően tudnak a szakemberek. A madár vándorútja során kétszer is felkereste a Száhel-övezet ezen részét. Zagyva jeladója ez év június 7-e óta nem működik, akkor a madár a Sínai-félszigeten tartózkodott. Másfél év alatt azonban 11 603 GSM-koordinátát szolgáltatott, képet adva tartózkodási helyeiről.
A madarak „bejelentkezésével” az is kiderült, hogy az összes öreg nógrádi fehér gólya nyugatabbra, Csád irányába vonul, míg a fiatal madarak többsége, így Picur és Keszi, valamint a Szlovákiában jelölt Peter a Nílus mentén, Szudánban választott telelőhelyet.
Az MME munkatársai 2012 óta 44 fehér gólyát láttak el GSM-alapú jeladóval a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” magyar-szlovák, illetve az „Északi gólyahír” című projekt részeként a két országban. A fiatal madarak jelentős része elpusztul az első őszi vándorút során, de a térképen is nyomon követhető példányok mellett még több mint tíznek aktív a jeladója.
A madarak tartózkodási helye itt követhető nyomon.