Tudomány

Magyarországon kívül nincs élet

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2014. 11. 15. 15:00

Elődeink hazafias lelkesedéssel tértek napirendre afelett, hogy lehetőségük, de igényük sincs kitenni a lábukat szülőfalujuk határán túlra.

Korábban a témában:

A vasút elterjedése előtt az emberek túlnyomó többsége egész életében nem járt szülőhelyétől néhány tíz kilométernyi távolságnál messzebb. A rossz útviszonyok, a fejletlen közlekedési eszközök miatt nagy fáradság volt, de a helyhez kötöttség szoros kölcsönhatásban állt a hagyományos társadalom mentalitásával is. A XIX. század első harmadában ritkaság volt a Pest-Budánál, esetleg Pozsonynál messzebbre utazó. Aki már Bécsig eljutott, élete végéig mesélte élményeit.

Túl az Óperencián

Az ismeretlen távoli tájak és azok lakói összemosódtak a népmesék Óperenciás tengeren túli világával – a kifejezés valószínűleg Felső-Ausztria német nevéből (Österreich ob der Enns = az Enns folyó fölötti Ausztria) ered. A Monarchia határain kívülre csak elvétve jutott még a gazdag nemes, polgár is. Egyedül fuvarosok, diákok, kereskedők, mesterlegények, tanulmányi vagy hivatalos céllal utazó nemesek láttak túl a szűk helyi világukon.

A külvilággal szemben elutasító-lenéző világszemléletet öltöztette a hazafiság mezébe a “régi jó táblabírák” korának szállóigéje: Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita – Magyarországon kívül nincs élet, ha van élet, nem ilyen. A sokat utazó, világlátott Széchenyi István számára azonban ez a jelszó már “hiábavaló s kacagást vagy szánakozást okozó beszéd” – írja Fónagy Zoltán történész a Mindennapok története blogon.

Készpénze még a nemesnek sem nagyon volt, amit otthon nem érzett, háza ellátta mindennel. Ám ahogy útra kelt, idegen városban, ahol mindenért fizetnie kellett, már kellemetlen módon kényszerült szembesülni relatív “szegénységével”.

Kocsi (kocsi, )
Forrás: Mindennapok története

Csak az álruhás császár lehet

Belföldön nem volt ilyen gond: “házától ritkán s csak kiváló [különleges] esetben ment ki. Ilyenkor nem mulasztá el egy nehány kis pénzt vetni zsebébe, koldusnak, alamizsnára; egyéb kiadása úgysem volt. Ismerőseihez vagy rokonaihoz szállt, akik cselédestől s lovastól jó szívvel ellátták. Vendégfogadók helyett akkor csakis korcsmák léteztek, hova csak korhely járt” – írja a kortárs egy szomszédjáról.

A nemzeti erényként dicsért vendégszeretet hátterében prózai okok is álltak. Az utazó hírforrás volt, aki megtörte a hétköznapok monotóniáját. A vendéglátást nem érezték terhesnek, az élelmiszer nagyon olcsó volt, az evés-ivás amúgy is sokszor a pazarlásig ment. Az 1830-as, 40-es években már szaporodtak az utazások. A jómódú birtokosok sűrűbben megfordultak Pesten, néha Bécsben.

Egyes fiatal értelmiségiek gyalogszerrel ismerkedtek a hazai valósággal, őket eleinte igazi csodabogárnak tekintették. Az Erdélyt begyalogló fiatal tanárnak, Szentiváni Mihálynak lépten-nyomon bizonygatnia kellett honfitársainak, hogy ő nem orosz kém, nem betyár és nem az álruhás császár. A kedvtelésből való utazgatás az egyszerű ember előtt teljesen ismeretlen, így felfoghatatlan jelenség volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.