A fennmaradt források szerint az első hivatásos hóhérok a XIII. században jelentek meg Európában. A középkorban – főleg a nyilvános, látványosság számba menő kivégzések miatt – mindenki ismerte őket. Mély megvetés és kiközösítés volt sorsuk. Mesterségük apáról fiúra szállt, ha pedig lányuk született, az csakis hóhérhoz mehetett hozzá. Az újkor végén azonban változás történt: sokszor még a legközvetlenebb családtagok sem tudtak valódi munkájukról, s az elítélt nyilvános megalázását is igyekeztek elkerülni – írja a Múlt-kor.hu.
Az utolsó magyar hóhér
Magyarországon II. József eltörölte a halálbüntetést, de 1795-ben visszaállították. Az első modern magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex nem zárta ki a halálbüntetést, de csak a király személye elleni felségsértés és a gyilkosság esetén engedte alkalmazni. Hazánkban az utolsó kivégzést 1988. július 14-én hajtották végre: a 27 éves Vadász Ernőt akasztották fel különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. Egy férfit kínzott meg brutálisan, mielőtt megölte volna.
Az utolsó magyar ítélet-végrehajtóval, Pradlik Györggyel a Múlt-kor stábja 2009-ben készített interjút. A munka kihalásos alapon szállt tovább, Pradlik akasztott a Kisfogház udvarán,de a 70-80-as években két segédjével együtt járta az országot, és Vácott, Győrben, valamint a szegedi Csillag börtönben is ő hajtotta végre a halálos ítéleteket. Bár azt mondta, soha nem a bosszú vezérelte, a halálbüntetés eltörlését irritálónak tartja: „Azokat a bűnöket, amiket egyes emberek elkövetnek, még az Úristen sem tudja megbocsátani.”
Józanul nem lehet
A kötelet mindig az ítélet-végrehajtó készítette el, hogy annak bizonyos csomója az áldozat nyaki ütőerére szoruljon, így mikor meghúzzák a kötelet, elszorítja az eret. Az akasztást legalább két ember végezte, az egyik (a hóhér) a nyaki kötélért volt felelős, míg egy másik a lábainál húzta lefelé a vétkest. Mindeközben több, akár 15-20 centimétert is nyúlt a test. Az áldozat elvesztette eszméletét, elszakadt a nyakcsigolyája, az ítéletvégrehajtó pedig egy mozdulattal kiemelte azt.
A kivégzés – az elítélt kivételével – nem túl józan állapotban zajlott le – fogalmazott Kabódi Csaba történész. Hiszen még a hóhérok is nehezen viselték az önként vállalt feladat teljesítését, ezenkívül a különböző felügyelők, akik a biztonságról gondoskodtak, sem voltak teljesen színjózanok. A börtönben lévő gépkocsiknak is meg volt a maga szerepe, ha az elítélt esetleg őrjöngeni kezdett volna, a motorokat beindították, így próbálva elnyomni az utcára szűrődő zajokat. Erős nyugtatót adtak az elítélteknek a végrehajtást megelőző éjszakán.
A halálraítéltet rendszerint hajnali ötkor végezték ki, az akasztás előtti éjjelen még lehetett egy utolsó kívánsága. A jogszabályi rendelkezés szerint átlagon felüli élelemben kellett részesíteni, de ez nem pazar lakomát jelentett. Kérhettek egy felest vagy egy üveg sört, esetleg három deciliter bort, de többet nem.
