Tudomány

Halálra itta magát a sörcunamiban

sör london (sör london)
sör london (sör london)

Kétszáz éve sörben fürdött a brit főváros: 1,5 millió liternyi nedű hömpölygött az utcákon, kilencen bele is haltak. Egyikük alkoholmérgezésbe.

 

A mai London központjában, a Court Roadon állt a Meux and Company Brewery sörgyára, tiszteletet parancsoló tartályai közül a legnagyobb 6,7 méter magas volt, 570 ezer barna sört tartottak benne. A gigantikus fa “hordón” azonban 1817. október 17-én elpattant az egyik vaspánt. Egy órával később az egész tartály meghasadt, a benne erjedő forró ital kiszabadult – írja a Múlt-kor.hu.

Elöntötte a pincelakásokat

Olyan erővel tört ki a sör, hogy több tartályt és tárolót is átszakítva végül 1,47 millió liternyi sör törte át a gyár kerítését és öntötte el az utcákat. A gyár egy szegénynegyedben állt, egyik napról a másikra élő családok, bűnözők, prostituáltak sokszor nyomortanyái közt, több hajlék a pincében volt kialakítva.

Az alkoholáradat több mint négy és fél méteres hullámmal esett a házaknak, kettő össze is dőlt. Mary Banfield és leánya éppen teát készítettek, mindketten életüket vesztették. Egy másik ház alagsorában az előző napon elhunyt kétéves kisfiú virrasztását tartották, a négy hozzátartozónak esélye sem volt kijutni a föld alól, nyomban megfulladtak.

Halálos alkoholmérgezés

A sörcunami betört egy kocsmába is, az épület teteje beomott és maga alá temette a tizenéves csapost. Összesen nyolc ember fulladt meg, vagy vesztette életét a leomló tárgyak alatt. Három sörfőzőmunkást még idejében sikerült kimenteni a haboktól, egy negyediket pedig a romok alól húzták ki. Több ház tetőszerkezete is beomlott a környéken, nem bírta a rá felmászó járókelők súlyát.

Szinte azonnal beindult a katasztrófaturizmus, amely nem csupán drasztikus látvánnyal, hanem ingyen sörrel is kecsegtetett. Több száz ember indult meg edényekkel a közeli utcákból, többen pedig inni kezdték a távolabb is térdig érő sört. Néhány nappal később a halálos áldozatok száma kilencre emelkedett, ugyanis egy londoni alkoholmérgezést kapott.

A későbbi vizsgálat nem állapított meg emberi mulasztást, és egy kis állami segítséggel a sörgyár is megúszta a pénzügyi csődöt. A fa tartályokat viszont fokozatosan beton tárolókra cserélték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik