A Brit Rákkutató Intézet hét páciens rákos tüdejét vizsgálta meg. Voltak köztük dohányosok, leszokottak és olyanok, akik sosem dohányoztak. A szakemberek azt találták, hogy az első, rákhoz vezető genetikai hibák sok éven át rejtve maradnak, amíg új mutációk elő nem idézik a daganat gyors növekedését – számol be a tudományos felfedezésről az MTI. Jelenleg a páciensek kétharmadának tüdődaganatát már előrehaladott állapotban fedezik fel, ekkor a kezelések sikerének esélye már kisebb.
„Atüdőrák túlélési arányai továbbra is tragikusan alacsonyak annak ellenére, hogy sok újfajta gyógymód létezik. Azért nyitottuk ki a kór kialakulásának „szabálykönyvét”, mert azt reméljük, talán megjósolhatjuk a daganat következő lépését” – írta közleményében Charles Swanton, az intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
A tanulmány rávilágított arra is, milyen szerepet játszik a dohányzás a tüdőrák kialakulásában: a korai genetikai hibák jó része írható a számlájára. A genetikai hibák rákos tüdőn belül talált nagy számú változata ad magyarázatot arra, miért járnak olyan kevés sikerrel a célzott kezelések is – olvasható a tanulmányban. Amikor a szövetmintavétellel azonosított genetikai hibát támadják a kezeléssel, akkor ez csak az adott hibát tartalmazó daganatrészen hatásos, a többi terület növekedhet tovább.
A tüdőrák a leghalálosabb daganatfajta, az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint naponta világszerte mintegy 4300 ember halálát okozza.