Tudomány

Magyarországon is beköszönthet az űrkorszak

Magyarország lezárta azt a tárgyalási folyamatot, amelynek eredményeként az ország az Európai Űrügynökség teljes jogú tagjává válhat - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint az ESA hollandiai űrközpontjában lezajlott tárgyaláson a felek véglegesítették Magyarország csatlakozási szerződését, egyeztettek az ESA önkéntes programjaiban történő részvétel lehetőségeiről és azokról az intézkedésekről, amelyek a csatlakozás után elősegítik majd a magyar űripar felzárkóztatását a nemzetközi élvonalhoz.

Magyarország az elmúlt tíz évben úgynevezett “európai együttműködő állam” státuszban közreműködött a nemzetközi szervezet munkájában, ezalatt a hazai cégek és intézmények közel száz különböző ESA projektben vettek részt. A csatlakozási tárgyalások a múlt évben indultak meg, és a mostani tárgyaláson sikerült lezárni az összes függőben lévő kérdést, az ESA pedig ismertette a csatlakozási folyamat további lépéseit. A kormány a lezárt tárgyalások ismeretében hozza meg döntését a teljes jogú taggá válásról.

A csatlakozási folyamat keretében az Európai Űrügynökség munkatársai 2014 márciusában felmérték a magyar űrszektor jelenlegi állapotát és lehetséges fejlődési lehetőségeit. A felmérés során mintegy 40 céget, intézményt, egyetemi és kutatóintézeti csoportot hallgattak meg azzal a céllal, hogy a csatlakozást követően javaslatot tehessenek Magyarország számára a különböző programokban történő eredményes részvételre.

Az Európai Űrügynökség (ESA) 20 tagországot számláló nemzetközi szervezet, amelynek a tudományos kutatás mellett elsődleges feladata az űrtechnológia célzott fejlesztése, az űripar növekedésének katalizálása, űralapú infrastruktúrák kiépítése és hasznosítása (műholdas navigáció, távközlés, meteorológia).

A belépéssel egy időben az ESA összes ipari tendere megnyílik a csatlakozó ország vállalatai előtt, a szervezet pedig több éven át felzárkóztató-segítő programokkal gondoskodik arról, hogy az új tagállam ipara a befizetésekkel arányosan részesüljön a visszatérítésből. Az ESA éves költségvetése megközelítőleg 4 milliárd euró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik