Tudomány

Már csak pár év, és Kínának is lesz űrállomása

Peking 1992-ben hirdette meg legénységet is szállító űrprogramját.

A tervek szerint 2016-ban debütál Kína második űrlaboratóriuma, 2022 körül pedig megkezdi működését a kínai űrállomás – jelentette be a terveket a kelet-ázsiai ország űrhivatalának helyettes vezetője, Jang Li-vej, aki 2003-ban Kína első űrhajósaként vált híressé – írja az MTI. 

A Tienkung-2 űrlaboratóriumot két év múlva, a Sencsou-11 űrhajóval és a Tiencsou-1 rakodóűrhajóval együtt bocsátják az űrbe – ismertette a részleteket Jang. Az űrhajók és a laboratórium fejlesztése végső stádiumában van, a misszióban részt vevő űrhajósok is nemsokára megkezdik a felkészülést.

Kína első űrlaboratóriumát 2011 szeptemberében indította útjára, oda 2012 júniusában és 2013 júniusában is érkeztek kínai űrhajósok, akik emlékezetes módon onnan fizikaórát is tartottak a kínai érdeklődőknek.

Nagy tervek

A tervek szerint a második űrlaboratóriumot követi majd a kínai űrállomás megnyitása – folytatta Jang. Ezt korábban 2020-ra várták, debütálását az űrhivatal most 2022-re becsülte. Az űrállomás kísérleti modulja várhatóan 2018-ban indul majd.

Peking új rakétakilövő bázist is épít, mely a dél-kínai Hajnan tartományban kap helyet, s bár még nincs teljesen kész, már működőképes.

Kína 1992-ben hirdette meg legénységet is szállító űrprogramját. Az ország 2003 óta tíz űrhajóst küldött az űrbe, köztük elsőként Jang Li-vejt, 2012-ben pedig első hölgyként Liu Jangot. Tavaly decemberben Kína a Holdra eljutott nemzetek klubjának sorába is belépett, sikeres landolást végrehajtva holdjárójával a távoli égitesten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik