Tudomány

Holttestfeldolgozót, és kocsmát is találtak Stonehenge mellett

Egy eddig rejtett, titokzatos település maradványaira bukkantak az angliai kőkolosszusok mellett a régészek.

Az őseink legalább ihattak egyet mielőtt, vagy miután a hullafeldolgozóban dolgoztak. A feladatuk az volt, hogy leszedjék a húst a holttestek csontjairól. Rejtélyes település maradványaira bukkant az angliai Stonehenge-től három kilométernyire egy a területet lézerszkennerekkel, és talajradarokkal feltérképező kutatócsoport – írja a The Register című brit lap.

A régészek felfedeztek tizenhét, eddig ismeretlen, valószínűleg vallási célokat szolgáló kőemlékművet, néhány hatalmas sírhalmot, néhány tucatnyi kisebbet, és annak a fa épületnek a maradványait, amelyikben a feltételezések szerint megtisztították az elhaltak csontjait, mielőtt eltemették azokat.

Úgy tűnik, a régiek nagy gödröket ástak a földbe, majd befedték azokat, hogy épületekként funkcionáljanak. Néhánynak ezek közül köze lehetett a csillagok állásához, az egyik, amelyiknek a környékén sörös kancsókat találtak, pedig valószínűleg közösségi ivóként működhetett.

A virtuális feltárást a Birmingham Egyetem, és a Ludwig Boltzmann közös kutatásának keretein belül végezték. Mint arról korábban írtunk, a Stonhenge Hidden Landscape Project résztvevői, már régóta gyanítják, hogy titokzatos ősi építmény körül jóval pezsgőbb élet folyhatott egykor, mint azt korábban feltételezték.

A legújabb feltárásokat a 4500 éves Durrington Henge nevű település körül végezték. Egy helyen három méter magas, és másfél méter széles kőkolosszusok 330 méter hosszúságú sorát találták. Bár a monstrumok jelenleg a földben fekszenek, a kutatók azt gondolják, hogy egykor álltak.

„Eddig fogalmunk sem volt, hogy itt vannak” – mondja a Vince Gaffney, a Birmingham Egyetem professzora. „Krisztus előtt 2500 évvel hordhatták ide őket, és aztán egészen fura dolgokat művelhettek velük. Felállították, majd újra eldöntötték, folyamatosan alakítgatták, és rendezgették őket évszázadokon át.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik