Tudomány

Az alvással kapcsolatos legnagyobb tévhit

Minél idősebbek vagyunk, annál kisebb az igényünk, igaz? Hát nem. Sőt.

Kétségtelenül igaz, hogy még a teljesen egészséges emberek is korral egyre kevesebbet alszanak – s bár ebből könnyű levonni azt a következtetést, hogy az alvásigény csökken, valójában arról van szó, hogy az alvás minősége romlik. Erre mutat rá James Clear elemzése, amelyben 65 harvardi és stanfordi tanulmány eredményeit foglalta össze.

  20 évesen 40 évesen 60 évesen 70 évesen 80 évesen
Elalváshoz szükséges idő 16 perc 17 perc 18 perc 18,5 perc 19 perc
Alvással töltött idő 7,5 óra 7 óra 6,2 óra 6 óra 5,8 óra
Könnyű alvás 47% 51% 53% 55% 57%
Lassú hullámú alvás 20% 15% 10% 9% 7,5%
REM fázis 22% 21% 20% 19% 17%
Alvással töltött idő
az ágyban töltött időhöz képest
95% 88% 84% 82% 79%

(Forrás: JamesClear.com)

Az előbbi táblázatban nem az az igazán megdöbbentő, hogy a különböző korcsoportok átlagosan mennyit töltenek alvással, hanem az a drasztikus különbség, amely a lassú hullámú alvás kapcsán mutatkozik. Az alvásnak ez a szakasza felel ugyanis az izmok és az immunrendszer, tehát a test regenerációjáért – az amúgy is elöregedő test tehát egyre kevesebb időt tölt önnön javításával.

Ki korán kel, hamar megöregszik, éppen ezért a helyes következtetés épp az, hogy a korral növelni kell az alvással töltött időt – ha másképp nem megy, egy délutáni szundival. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik