Tudomány

Agymosással kezelnék a függőséget

Már sikerült csökkenteni a drog iránti vágyat egy memóriához kapcsolódó, agyi kémiai receptor akadályozásával.

Az alapötlet egyszerű: ha egy szenvedélybeteg egyáltalán nem emlékezne rá, hogy szenvedélybeteg, akkor többé nem lenne szenvedélybeteg. Logikusan hangzik. Egy brit neurológus professzor, Barry Everitt egy hasonló elven működő módszer kifejlesztésén dolgozik, mellyel forradalmasítaná a kábítószer-függőség kezelését.

A Cambridge Egyetem egyik friss kutatásának eredményi kecsegtetőek. A lényeg, hogy ha sikerül megszakítani bizonyos memóriakapcsolatokat a kábítószerfüggők agyában, azzal gyengíteni lehet a kényszeres sóvárgást az anyag iránt.

A professzor rágcsálókon végzett kísérletei bebizonyították, hogy a patkányok memóriájának befolyásolásával jelentősen csökkenteni lehet a kábítószeres emlékek negatív hatásait. Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy a kábítószer-függőség kialakulása közben a viselkedés-szabályozás az agy egyik területérő a másikra helyeződik át. A kábítószer használatot ezáltal kezdi el az agy úgy értelmezni, mint egy önkéntes, célirányos cselekvést, ami végül kényszeressé válik.

Ezt folyamatot lehet megakadályozni a professzor által kifejlesztett új módszerrel, vagyis az agy, bizonyos kémiai folyamatinak blokkolásával. „Nem egy ember epizodikus memóriájának kitörléséről van szó, hanem arról, hogy befolyásoljuk a kábítószerhez kapcsolódó érzelmeket” – magyarázta a Barry Everitt a The Independent című brit lapnak.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.