Élet-Stílus

Úgy ment házasságot, hogy lefekszik a férjekkel

Meglehetősen furcsa „párterápia” egy kétgyermekes anyukától.

Az egykori escortlány, aki ma már tisztes családanya, még escortlány korában jött rá a nagy igazságra, arra, hol csúszik félre a legtöbb kapcsolat. A kuncsaftjai jó része ugyanis saját bevallása szerint boldog házasságban élt, azt az aprócska dolgot leszámítva, hogy nem szexeltek feleségeikkel. Mert kihunyt a tűz. A szenvedély, ha úgy tetszik.

Charlie Rose, miután felhagyott korábbi munkájával úgy döntött, szexterapeuta lesz, és pároknak segít majd helyrehozni a házasságukat. Miután reggel először kirakja az iskoláskorú gyermekeit, az irodájába siet, ahol alapfelszerelés a hatalmas franciágy. Amit szinte minden páciensével használ is.


Már több, mint 1000 férfival volt dolga
Forrás: Mirror

Vannak párok, akiket csókolózni tanít, van, akiket orális szexre és olyan is, akiknek a komplett szexuális aktust újra meg kell tanítania. Persze a „foglalkozás” nem rögtön az ágyjelenettel kezdődik: Charlie először leül beszélgetni a párossal. Kifaggatja őket arról, mit hiányolnak, min szeretnének változtatni. Ezután megkéri őket, hogy vetkőzzenek le és zuhanyozzanak le együtt. Ha ez megvolt, Charlie egy puha szőnyegre fekteti az anyaszült meztelen párt és már munkához is lát.

„Csak azoknál a pároknál avatkozok be, akik ezt kifejezetten kérik, a többi esetben csak megfigyelek” – mondja, majd hozzáteszi, előfordult már olyan, hogy a feleség előtt szeretkezett a férjjel. A legtöbben csak alkalommal járnak hozzá, de vannak, akik rendszeresen „vissza-visszanéznek”.

És, hogy ennek az egésznek mi az értelme?

Charlie szerint az órák alatt visszalopja a szenvedélyt a párok életébe, akik – ha jól csinálják – a végén olyan szerelmesek lesznek egymásba, mint előtte sose.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik