Hiába kérte az orosz cár is, hogy gyakoroljon kegyet fellázadt alattvalói felett, Ferenc József a kegyetlen megtorlást választotta. Az utolsó fricska is fájhatott neki, amikor Görgei Artúr “csak azért is” az oroszok előtt tette le a fegyvert 1849. augusztus 13-án. A császár jobb embert nem is találhatott volna a brutális rendteremtésre, mint Julius Jakob von Haynaut
A civileket sem kímélte
Veszett híre volt. Már 15 esztendősen beállt a császári hadseregbe, egészen a táborszernagyi rangig küzdötte fel magát, miközben elhíresült kegyetlenségéről és önfejűségéről – írja a Rubicon.hu. Az 1849-es megtorlások előtt leghírhedtebb tettét az olaszországi Bresciában hajtotta végre, ahol a város elfoglalása után a sebesült forradalmárokat a betegágyaikon gyilkoltatta meg, míg a nőket nyilvánosan megkorbácsoltatta. Innen kapta a nem túl megtisztelő „bresciai hiéna” jelzőt.
Kifejezetten azért állították a császári csapatok élére 1849-ben, hogy saját módszereivel „tegyen rendet” Magyarországon. Kelet felé haladva megalázó és kegyetlen módszereket vezetett be az egykor császári mundérban szolgáló szabadságharcos tisztek ellen: visszaállította az akasztást. Papokat, lelkészeket, elöljárókat küldött a halálba, akik minimális segítséget nyújtottak a szabadságharcosok számára, vagy korábban nyíltan szimpatizáltak a forradalmárokkal.
Csúnyán elpáholták
A szadista táborszernagy feltett szándéka volt, hogy a forradalmi hajlamnak még az írmagját is kiirtja Magyarországról. Ezt aztán többek között Pozsonyban, Székesfehérváron, az aradi 13 és gróf Batthyány Lajos egykori felelős miniszterelnök esetében meg is tette. Ezrek kerültek Kufstein, Theresienstadt vagy Munkács várbörtönébe. A véget nem érő vérengzések idővel kellemetlenné váltak Ferenc József számára, ezért az ősz végén már önmérsékletre intette főparancsnokát, és 1850. július 8-án végre leváltotta.
Haynau nyugdíjba vonult, és valami megmagyarázhatatlan okból Magyarországon vett birtokot, Nagygécen telepedett le. A vidék toleráns volt, Haynau nyugodtan sétálhatott, félelemből, vagy talán közömbösségből nem kellett atrocitásoktól tartania. Nem úgy, mint Nyugat-Európában. A “mészáros” híre ugyanis bejárta a világot, és a nyugati közvéleményt nem kötötte acélbilincsbe a Habsburg uralom. Párizsban egyenesen az életéért kellett futnia, Brüsszelben tüntettek jelenléte ellen és vérrel locsolták le a szálloda lépcsőjét, ahol megszállt.
A leghíresebb eset a londoni Barclay and Perkins sörgyárban történt. Amikor elterjedt a hír, hogy éppen Haynau tartózkodik ott gyárlátogatáson, a munkások gyülekezni kezdtek. Először szalmát és szénát ejtettek rá, majd megrohanták, szeméttel és mindenféle limlommal dobálták, seprűnyéllel, botokkal verték, miközben kiáltozták: le a mészárossal! Talán meg is ölték volna, ha a rendőrök nem mentik ki szorult helyzetéből. A helyszínen a ma emléktábla figyelmeztet a csúfos esetre.
A tábla felirata: Egy nemzetközi incidens történt itt 1850-ben. A Barklay & Parkins fuvarosai felismerték és megtámadták Haynau generálist, az “osztrák mészárost”.(Wikipedia)
Élve temetés és élve boncolás
A magyaroknak “elégtételként” csak a legendák maradtak. Haynau 1853. márciusában holtan esett össze egy bécsi vendéglőben, ez tény. Amiről viszont ezután beszélnek, az minden bizonnyal csupán kitaláció. Az egyik verzió szerint másnap, halálának kiderítése végett a boncasztalra fektették, felnyitották a koponyáját. Az orvosok ekkor borzadva látták, hogy az agyvelő még lüktet, vagyis Haynau él. Az egyik doktor menten elájult, a másiknak azonban “volt annyi lélekjelenléte, hogy felkapott egy hosszú kést, s beleütötte az elevenhalott agyába – megkímélni őt a viviszekció kínjaitól”.
A másik történet úgy tartja, a mészárost katonai pompával eltemették, majd – lánya kérésére – exhumálták holttestét. Véres körömmel, hason fekve találtak rá, magyarul korábban élve temették el, lassú kínhalálra ítélve saját sírtjában. Bár sokan kívánták, hogy kínjai valóságosak legyenek, fenti történetek nélkülöznek minden valós alapot.
