Tudomány

Gépeléssel spórolni a villanyszámlán?

Komolytalannak tűnő kérdés nagyon is komoly válasszal.

Rendszertelenül ugyan, de feltévedünk a méltán népszerű XKCD nevű honlap “what if?” szekciójára, ahol komolytalan (vagy annak tűnő) felvetésekre próbálnak roppant komoly és tényleg tudományos választ adni. Itt tudhattuk meg, hogy hány emberrel lakna jól egy T. rex, ahogy azt is, hogy a világvégét jelentené, ha a mai napig lyukkártyákon tárolnánk az adatainkat.

Nemrég azt próbálták kideríteni, megérné-e a regeneratív fékrendszerekhez hasonló regeneratív billentyűzetet alkotni, hogy a gépelés során leadott energiát például a laptop meghajtására fordítsuk.

Ehhez persze először azt kell tudni, mennyi is az annyi. Nos, mint kiderült egy betű leütése 1,5, míg egy nagyobb billentyű (például az enter) megmozgatása 2,5 millijoule mechanikai munkába kerül. Másfél millijoule nem sok: épp arra elég, hogy egy csepp vizet egyszázad fokkal melegítsünk.

Némi osztás-szorzás után kijött, hogy egy átlagos regény legépelése nagyjából 15 másodpercig hajtana egy átlagos laptopot, vagyis a regeneratív billentyűzetnek csak akkor lenne értelme, ha tíz másodpercenként le tudunk írni egy könyvet.

Ez talán még a Minden6ónak sem menne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik