A higiéniai elvárások a XIX. század közepétől már morális és presztízskérdésként jelentek meg az elsősorban a városi-polgári középosztálynak szánt életvezetési tanácsadó irodalomban. Bár vallották, „a tisztaság az első erények egyike”, a gyakorlatban ez inkább csak a külsőségekre, azaz lakásra és ruházatra vonatkozott.
Ha a testtel kapcsolatban egyáltalán részletekbe bocsátkoztak, akkor a ruhával nem fedett részek, az arc, a köröm és a haj, illetve férfiaknál a szakáll és a bajusz ápoltságát követelték meg. Az eltakart test, netán az altest tisztaságáról nem igen szóltak – írja blogján Fónagy Zoltán történész.
Fürdés heti egyszer
Korábban a háló volt a tisztálkodás helye, itt állt a mosdószekrény vagy -asztal, rajta mosdótállal és kancsóval. Fürödni a konyhában, fadézsában vagy lemezkádban lehetett. Mivel a vizet csak nagy fáradsággal lehetett a lakásba juttatni, igen takarékosan bántak vele. A higiéniai normák megváltozását leginkább a vízvezeték-hálózat kiépüléséhez, illetve a fürdőszobák tömeges építésének kezdetéhez köthetjük, ami Budapesten az 1880-as, 90-es években történt.
forrás: Mindennapok története
Ám a fürdőszobák jó darabig még inkább státusz-szimbólumok voltak. , és csak fokozatosan váltak folyamatosan használt helyiséggé. A fürdőszobában általában egy mosdó és egy fürdőkád képezte a berendezést, a polgári családban jellemzően naponta kétszer mosakodtak. A tiszta ruha felvétele előtt reggel hideg vízzel mosdottak, fésülködtek és egy gyors szájöblítésre is sort kerítettek. Az esti mosdás az arc, a nyak és a hónalj megmosásából, valamint fogmosásból állt. Az egész testet hetente egyszer, a fürdés vagy nagytisztálkodás alkalmával mosták meg.
A sok fürdés ártamas
A fürdőszobával legtöbb helyt kíméletesen bántak s csak keveset használták. […] Az általános felfogás azt tanította, hogy „a sok fürdés ártalmas”, mert a gyerekek elpuhulnak. Legtöbb helyen lomtárnak használták a fürdőszobát, ahová bejártak ugyan mosakodni a családtagok, de üggyel-bajjal mozoghattak csak a homályos helyiségben felhalmozott bőröndök, a kismosás után száradni aggatott ruhadarabok, a cipő- és ruhatisztító szerek között – idézi a Mindennapok története blog Márai Sándort 1934-ből.
Sok ismerősünknél a fürdőkádban porosodtak a málhák, s a kádat talán csak év végén, szilveszterkor adták át egy napra eredeti rendeltetésének. A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt vagy ha nősült. De a fürdőszobát azért megkövetelték a lakástól; csak nem nagyon használták – folytatja Márai az Egy polgár vallomásaiban.
